Fenyővásár a város számos pontján

2022.12.15. 20:16

Utánajártunk, Fehérváron milyen áron kínálják idén a fenyőket a kereskedők

Az elmúlt napokban már a város különböző bevásárlóközpontjainak parkolóiban és terein megnyitották kapuikat a fenyő vásárok. Utánanéztük idén körülbelül mennyibe kerülnek az ünnep otthoni ékévé váló fenyők.

Baráth Eszter

Forrás: Baráth Eszter / FMH

A karácsony közeledtét az is jelzi, hogy megjelennek a fenyő árusok és a különböző fajtájú, méretű és nagyságú fákat kínálják a vevőknek. A kereskedők közül sokan évek óta foglalkoznak ezzel, így bőven van tapasztalatuk. Megkérdeztük tőlük más-e az idei esztendő ezen a területen, mint a korábbiak, többet kell-e fizetniük a vásárlóknak.

Kiss Viktória negyedik éve kínálja a Surdról, Nagykanizsa mellől érkező portékáját a fehérváriaknak. Mint mondja, idén körülbelül 10 százalékos áremeléssel kellett megkezdeniük a szezont. – Típustól és mérettől is függ nálunk az ár. A lucfenyő 6000 forintos méteráron van, az ezüstfenyő méterára 8000, a nordmann fenyőé pedig 10.000 forint – mondta a kereskedő. Tapasztalatai szerint – amit a város másik részén árusító Dominkó Dániel is megerősített – a lucfenyőt inkább az idősebb vásárlók keresik, akik megszokták ezt a hagyományt, tartóssága miatt viszont a legtöbben a nordmann fenyőt vásárolják.

Dominkó Dániel őstermelőként hasonló méterárakról számolt be, nála viszont a saját termesztésű és a Liszóról hozott fenyők is mondhatni darabáron vannak, de néhány ezer forint eltéréssel mérettől függően számolni kell. – Azt vettük észre, hogy eddig idén a kisebb méretű fenyőket keresték – mondta az őstermelő egyik kollégája.

Beszélgettünk olyan kereskedővel is, aki több mint 10 éve foglalkozik fenyővel. Elmondása alapján nála az árak az elmúlt években nem igazán változtak, nincs kőbe vésve, hogy melyik fa mennyibe kerül. Tapasztalatai szerint várhatóan a következő héten keresik majd legtöbben az árusokat, hiszen a panellakásokban élők közül sokan nem tudják hol tárolni a fákat az ünnepek előtt.

A kereskedők tapasztalata szerint nem érezhető, hogy az elmúlt években sokan váltottak volna műfenyőre, a legtöbben továbbra is az élő fákat keresik, azokkal ékesítik otthonaikat karácsonykor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában