Tettlegességig fajult a vita

2020.04.23. 15:13

Ittasan támadt egy férfi édesanyjára és annak élettársára

A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta annak a férfinak a távoltartását anyjától és annak élettársától, aki 2020. április 19-én mindkettőjüknek személyi sérülést okozott.

Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: shutterstock

A gyanúsított egy lakásban lakott anyjával és annak élettársával. A férfi ittas állapotban szóváltásba került anyjával, akit ököllel, a szeme fölött homlokon ütött, amelytől az asszony a földre esett, majd a gyanúsított a lakásból távozott. A sértett ittas állapota miatt nem találta meg a kulcsot, a lakásból kijutni nem tudott, ezért telefonon kért rendőri segítséget. A katasztrófavédelem munkatársai a lakás ajtaját befeszítették és az asszonyt kórházba szállították. A gyanúsított az este folyamán hazatért, az anyja élettársával vitatkozni kezdett, őt többször arcon ütötte, egyszer hátulról megütötte, amely miatt a sértett elesett. A férfi a bántalmazás következtében orrcsonttörést szenvedett. A gyanúsított a vele együtt élő idős hozzátartozóit bántalmazta, anyja bántalmazását követőn a lakásba visszatérve élettársának még súlyosabb sérüléseket okozott. A lépcsőházi lakóközösség tagjainak elmondása alapján mindennaposak a veszekedések, viták a felek között. Mindezekre figyelemmel a gyanúsított vonatkozásában fennáll annak a veszélye, hogy a cselekményt folytatná, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a terhelt távoltartását anyjától, annak élettársától és a lakóhelyéül szolgáló ingatlantól 4 hónapi időtartamra. A bíróság döntése végleges – tájékoztatott Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!