2021.06.03. 12:50
Interneten árult – A vevő kifizette a terméket, de sosem kapta meg
A Székesfehérvári Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt vádat emelt, ami alapján a Székesfehérvári Járásbíróság megállapította annak a nőnek a bűnösségét, aki több, mint 50.000 forintot csalt ki egy valótlan internetes hirdetéssel egy férfitól.
Forrás: shutterstock
A vádirat szerint a 25 éves nő 2020 májusában az interneten eladásra hirdetett egy játékhoz tartozó virtuális szemüveget anélkül, hogy azt ténylegesen szándékában állt volna értékesíteni.
A hirdetésre jelentkező férfi elutalta a nő számlájára az áruért kért 51.000,- Forintot, de a nő a terméket nem küldte meg neki.
Az ügyészség indítványa szerint a bíróság a büntetlen előéletű elkövetőt tárgyalás mellőzésével hozott végzésével egy évre próbára bocsátotta, és kötelezte az okozott kár megtérítésére. A döntés még nem jogerős.
Frissen Fejérből
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba