Frissen Fejérből

2022.08.03. 12:21

Valószínűleg nem volt bekötve a Cece irányába tartó, felborult autó utasa (videó)

Eddig ismeretlen okból kifolyólag a megyehatáron, a dunaföldvári körforgalomnál felborult egy személyautó augusztus 2-án, kedden.

Szanyi-Nagy Judit

Több mentőegység is a helyszínre érkezett augusztus 2-án

Forrás: Olvasó

A rendőrség közleménye alapján a sajnálatos esetről lapunk is beszámolt aznap, akkor annyit tudtunk, hogy a balesetben a jármű vezetője, egy 72 éves férfi könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg, egy harmadik utas pedig a helyszínen életét vesztette. A balesethez két mentőhelikopter érkezett.

A TV2 megszólaltatta Debreceniné Farkas Editet, a Tolna megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki elmondta: a Dunaföldvárról Cece irányába tartó gépjárműből egy 78 éves asszony zuhant ki.

A másik két női utast súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, légi úton: egy fiatalabb sérültet a kecskeméti, egy idősebbet pedig a székesfehérvári intézménybe. A feltehetően könnyebben sérült férfi sofőrt földi úton a dunaújvárosi kórházba vitték – mondta a riportban Drávavölgyi-Katz Judit, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!