2022.09.05. 11:30
Eljárás indult a két nő ellen, akik egy fehérvári boltból loptak
Boltban felejtett pénztárcát lopott két nő Székesfehérváron.
Forrás: police.hu
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy 35 éves pátkai asszonnyal és fiatalkorú társával szemben.
A rendelkezésre álló adatok alapján a két személy 2022. szeptember 4-én 11 óra 30 perc körül Székesfehérváron, egy Pozsonyi úti áruház pénztáránál eltulajdonítottak egy női pénztárcát, a benne található készpénzzel és bankkártyákkal együtt, melyet a sértett korábban véletlenül ott felejtett. Az elkövetők a tárcát ezt követően egy szeméttárolóba dobták, majd távoztak a helyszínről. A kiérkező rendőrök az adatgyűjtés eredményeként néhány órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két pátkai lakost, akiket elfogásuk és előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.
Frissen Fejérből
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba