Beismerő vallomást tettek

2022.10.13. 15:21

Katalizátortolvajokat fogtak el az újvárosi rendőrök (frissítés)

Az ország számos részén lopta a katalizátorokat a bűnszövetség.

police.hu, Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: police.hu

A rendőrök már figyelték azt az elkövetői bandát, aminek tagjait 2022. október 10-én Solt külterületén, az 52-es számú főúton fogtak el. A járműben három román állampolgárságú férfi utazott, akiket az egyenruhások a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállítottak. A jármű motorterében egy láncos csővágót találtak, amit a bűncselekmények elkövetéséhez használtak a tolvajok.

A 20, 24 és 28 éves férfiakat a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján Dunaújvárosban 2022. október 5-én éjszaka több járműnek is eltulajdonították a katalizátorát. A nyomozók több rendbeli bűnszövetségben, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a három elkövetőt.

A tolvajok beismerő vallomást tettek, melynek során elmondták, hogy Magyarországra azért érkeztek, hogy járművek katalizátorát eltulajdonítsák, majd azok értékesítéséből anyagi hasznot szerezzenek.

A nyomozás során arra is fény derült, hogy az elkövetői kör ez évben Magyarországon több városban is követett el ilyen jellegű bűncselekményeket. A rendőrség jelenleg is vizsgálja, hogy az elkövetők összefüggésbe hozhatóak-e további katalizátorlopásokkal.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a tetteseket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, majd 2022. október 12-én előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Frissítés:

10.14. 10:30 A Székesfehérvári Járásbíróság a Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján a minősített lopás bűntettével és további bűncselekményekkel gyanúsított három román férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte - tájékoztatott a Fejér Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!