Jelenleg csak félpályán, lámpás irányítással halad a forgalom

2023.08.21. 12:13

Beleégett a 62-es út aszfaltjába a tartálykocsi, hosszabb ideig tarthat majd az út helyreállítása

Akkora hő termelődött a 62-es úton kiégett tartálykocsi környezetében, hogy a jármű darabjai beleégtek az aszfaltba. Többmillió forintos kár keletkezett magában az útban, jelenleg tart a károk felmérése.

Házi Péter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A 62-es főúton, Székesfehérvár határában vasárnap 17 órakor gyulladt ki egy üzemanyagszállító tankautó. Az oltás illetve a kárhely felszámolása augusztus 21-én hajnali 5 óráig tartott, ekkor indult meg félpályán jelzőlámpás forgalomirányítás mellett a forgalom. 
Amint a Magyar Közút Zrt. szóvivőjétől, Pécsi Norbert Sándortól megtudtuk, az aszfaltburkolat mintegy 300 négyzetméteren jelentősen károsodott, a kiégett jármű darabjai beleégtek a burkolatba. Jelenleg a törmelék bontását, elszállítását végzik szakembereik, a beégett darabok eltávolítása után határozható meg a helyreállítási technológia és a milliós nagyságrendű károsodás pontos mértéke. Szükséges a környező talaj vizsgálata is, hogy milyen mértékben szennyeződött. 
- ​Az aszfaltburkolat helyreállítását társaságunk igyekszik a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni, addig is félpályás jelzőlámpás forgalomirányítás lesz érvényben, ezért csúcsidőben megnövekedett menetidőre, torlódásra lehet számítani. A helyreállítási munkálatok befejezéséig kérjük a közlekedők türelmét és megértését - tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!