2024.05.03. 14:00
Még mindig tart a nyomozás az iváncsai akkugyárban történt rosszullétek ügyében
Ahogy arról tavaly augusztusban beszámoltunk a Fejér Vármegyei Kormányhivatal közleménye alapján egy iváncsai vállalat telephelyén tárolt toxikus és rákkeltő tulajdonságú veszélyes vegyi anyagok miatt 14 főnél jelentkeztek rosszullétek.
Fotó: Nagy Zoltán Péter / FMH
Mint írták a 14 főt érintő rosszullétek kivizsgálásának ügyében, amelyek még tavaly júniusban jelentkeztek az érintetteknél, több hatóság összehangolt ellenőrzést tartott az iváncsai telephelyen.
Habár sokáig nem nevezték meg, de az eset vélhetően az akkumulátorgyárban történt, ahol valamilyen kémiai anyag jutott a levegőbe, és annak belélegzésétől lehetett rosszul a 14 fő. A kormányhivatal egyébként az esettel összefüggően, munkavédelmi és kémiai biztonsági jogsértések miatt nagyjából 14 millió forint bírságot szabott ki az iváncsai akkugyárra még tavaly.
De mi történt közel egy évvel később? Történt-e bármilyen előrelépés a nyomozásban? Erről kérdeztük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elárulták, hogy továbbra is tart a nyomozás és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit. Ennél bővebb információkat, a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem árultak el.