Martonvásár

2017.11.01. 08:00

A lakossági fórum kivonatában tájékoztatnak a munkálatok állásáról

Előremutató és szokatlan módon a lakossági fórumot követően még egy írásos kisokost is kiadott a városi önkormányzat a Szent László lakópark és környéke szennyvízcsatornázásának részleteiről.

Kocsis Noémi

Október közepén megtörtént a munkaterület átadása és megkezdődött a kivitelezés. A rácsatlakozások a lakóparkban legkorábban jövő év tavaszán kezdődhetnek meg

Fotó: Horváth Bálint

A martonvásári önkormányzat tájékoztatása jó gyakorlat, hiszen hiába készítették el a megfelelő terveket, illetve szerezték be az engedélyeket 2014-ig bezárólag, a várt kormánydöntés mégsem született meg a projekt finanszírozásáról. Döntés híján időközben lejártak a már korábban megszerzett bonyolult engedélyek, az idevágó műszaki tervek elavultak. Mikor 2016-2017-ben a kormánydöntés végre meglett, már sokkal bonyolultabb projekttel számolhattak Martonvásáron, mivel immár 8 település és egy állami projektiroda szoros együttműködésével kell megvalósítani a beruházást. Az önkormányzat az interneten közzétett egy könnyen megtalálható kisokost, amelyben pontról pontra értesülhet a martonvásári polgár, hogyan is alakul a Szent László lakópark és az úgynevezett Erdőhát ingatlanjain a szennyvízcsatorna bekötése. A fórumot egyébként október 18-án tartották, s azon is szép számmal vettek részt az érintettek, úgy 70-80 ember ment el meghallgatni, mi várható csatornaügyben.

Október közepén megtörtént a munkaterület átadása és megkezdődött a kivitelezés. A rácsatlakozások a lakóparkban legkorábban jövő év tavaszán kezdődhetnek meg
Fotós: Horváth Bálint

A szennyvíztisztító telep munkaterület-átadása október 11-én történt meg, de a lakosságot érdemben érintő munkálatok várhatóan legkorábban 2017 novemberében kezdődnek el a lakóparkban, Erdőhát településrészen pedig még később – adott tájékoztatást az anyagot összeállító alpolgármester, Horváth Bálint. A két városrész ingatlantulajdonosai legkorábban 2018 tavaszán tudnak majd rácsatlakozni a hálózatra, de erről mindenkit idejében tájékoztat majd a szolgáltató. A bekötési díjjal és az adókkal kapcsolatban az alpolgármester viszont hozzáteszi, a fizetendő díjak végleges jogi formája nem alakult ki, azt a képviselő-testület nem fogadta még el. Az igazoltan alacsony jövedelemmel rendelkezők kérvényezhetik a jegyzőtől az adó mérséklését vagy további részletfizetést. Az eszközkezelő és a bankok tulajdonában álló lakások esetében speciális a helyzet, ott az önkormányzat és a cégek egyeztetnek, az ilyen lakásokban élőknek így nincs teendőjük. Az esetleges nemfizetők magatartása, legalábbis az elképzelések szerint nem érintheti hátrányosan a tisztességes fizetőket, mert az egy épületben élők nincsenek összekötve a teljes rendszeren belül.

A kisokos a kivitelezéssel kapcsolatosan felmerült kérdésekre is válaszokat ad. Hogyan kerül be a csonk a telekre? Rendelkezik az önkormányzat az ingatlanokon belüli szennyvízvezetékek terveivel? Mint kiderül, ha az építési engedélyezési tervek tartalmazták a zárt szennyvíztározó tervét és bekötését, a tervtárban esetleg megtalálhatóak ezek a dokumentumok, de az ingatlantulajdonosoknál is nagy valószínűséggel megtalálható valamiféle tervrajz – utóbbiak hitelessége azonban kérdéses, így az önkormányzat kutatógödrök kiásását javasolja, minden ingatlanon.

A lakóparki munkálatok 1. és 2. üteme a Százszorszép és a Pipacs utcákat érinti, a lakók információkat kapnak a közlekedés, parkolás mikéntjéről. Időjárástól, talajvíztől és a zavaró egyéb közművektől függően a tervek szerint átlagosan 25-30 méter/napos sebességgel halad majd a csatornaépítés, az esetleges csúszások miatt türelmet kérnek. 2018 januárjában ismét lakossági fórum lesz a témában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában