A huszonkettedik váltás indul útnak

2018.02.16. 07:45

Felkészültek a misszióra az EUFOR katonái

A Magyar Honvédség EUFOR Kontingens 22. váltásának kibocsátó ünnepségét tegnap délelőtt tartották a megyeszékhelyen, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságán (MH ÖHP).

V. Varga József

g

Fúvószene szólt, a kiutazó állományt ünnepi külsőségek között búcsúztatták el. A misszió tagjai az alakuló téren sorakoztak, szemben az elöljárókkal, oldalról a családtagok, a hozzátartozók, a gyerekek figyelték szeretteiket. Az ünnepség az elöljáró fogadásával vette kezdetét, majd a Himnusz elhangzását és a csapatzászló kiléptetését vezénylési parancsok ismertetése és az ünnepi beszéd követte. Amint elhangzott: az állomány 2016-ban kezdte meg felkészülését a szolgálatteljesítésre, majd a következő esztendő elejétől az év őszéig 30 fővel műveleti területen, 117 fővel pedig hazai készenlétben látott el szolgálatot. A novemberi és a decemberi újabb felkészülési időszakot követően most, február végén, március elején érkezett el az idő a bosznia-hercegovinai, szarajevói vezénylésre.

Szarajevóba mennek a katonák Fotó: Nagy Norbert

Magyarország elemi érdeke a Balkán stabilitása – hangsúlyozta beszédében Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka. A béke törékeny, a nyugalom viszonylagos. A nemzetközi összefogás által elért eredmények biztatóak, azonban a felszín alatt ott szunnyad a parázs.

– Az MH EUFOR kontingens jelenleg a 21. váltásnál tart, melyet szintén főként fehérvári katonák alkotnak, és őket követi majd hamarosan az önök állománya. A felkészítési periódus a kibocsátó ünnepséggel lezárult. A most kiutazó állomány teljes mértékben felkészült feladatai ellátására – folytatta az ÖHP parancsnoka.

Tizenhat alakulat katonáiból tevődik össze a váltás Fotó: Nagy N.

A 22. váltás alapvetően az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állományára épül, éppen ezért került kijelölésre a kötelék- és a célfelkészítés fő bázisának a székesfehérvári helyőrség.

– Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezetése elvárja önöktől: minden helyzetben tartsák szem előtt, hogy Magyarországot és a Magyar Honvédséget képviselik, mert munkájukon keresztül ítélik meg az országot és értékelik önöket. Öregbítsék a magyar katona jó hírnevét, bizonyítsák felkészültségüket, álljnak helyt a nehéz helyzetekben. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lakosság önökben a segítőkész, szakmailag jól képzett, fegyelmezett békefenntartó katonát lássa – tette hozzá Korom Ferenc vezérőrnagy, majd megköszönte a családtagok támogatását.

A kontingens parancsnoka, Megtért István alezredes elmondta lapunknak: a váltás állománya tizenhat alakulat katonáiból tevődik össze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában