Harc a döntőbe jutásért

2018.02.21. 14:55

Hamarosan kiderül, lesz-e megyei döntős a kreatív történelmi versenyben!

Február 20-21-én, azaz kedden és szerdán zajlik az a kreatív történelmi verseny, amelyben két Fejér megyei csapat tagjai is a döntőbe jutásért harcolnak. 

Szanyi-Nagy Judit

A gárdony-agárdi Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, valamint a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulóinak csapata is azért versenyez a budapesti ESTÖRI Kreatív Történelmi verseny középdöntőjében, hogy aztán az áprilisi, kismartoni döntőben is képviselhessék iskolájukat és a megyét.

A székesfehérvári csapat az Esterházyak hétköznapokba kalauzol el minket! #estöri #szeretematörit #eztöri

Estöri (@estoriverseny) által megosztott bejegyzés,

A második fordulóba jutott csapatoknak kedden és szerdán szakmai prezentációval és kreatív videóval kellett készülniük; az eredményeket várhatóan február 21-én késő délután hirdetik ki.

Elkezdődött a középdöntő! Az első csapat a #agard_chernel_10 #estöri #szeretemstörit

Estöri (@estoriverseny) által megosztott bejegyzés,

A középdöntő zsűritagjai Bárány Krisztián történész, filmrendező, Dr. Kiss Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze, szakmuzeológusa, Foki Tamás, a Fazekas Gimnázium történelem szakos igazgatóhelyettese, Keglevich Kristóf, a Fazekas Gimnázium történelem szakos tanára, Pisák Andrea, történelem és földrajz szakos tanár, Sebestyén Gabriella, az Esterházy Magánalapítvány munkatársa, történelem szakos tanár, valamint Dr. Varga Kálmán történész, muzeológus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában