Költségvetés

2018.03.02. 07:30

Milliárdos az idei büdzsé Pusztaszabolcson

Elfogadták az idei költségvetést és a templomkert felújítása miatt is hoztak döntést a képviselők.

Bokros Judit

Csányi Kálmán polgármester

Fotó: FMH-archív

A szerdai testületi ülés első napirendi pontjaként a képviselők úgy döntöttek: idén 5 millió forintos keretösszeg jut a civil szervezetek támogatására. Ezt a pénzt osztják szét a kérelmezők között. Fajsúlyos téma volt önkormányzat 2018. évi költségvetése, amelyet a likviditási és közbeszerzési tervvel együtt elfogadott a testület. A város idén közel egymilliárd forintból gazdálkodik – tudtuk meg Koltai Zsuzsanna kommunikációs munkatárstól.

A felsőcikolai elöregedett vízhálózat felújítása ismét napirenden volt. A vízvezeték tervezése során kiderült, hogy a közterületi utak nem az önkormányzat, hanem az állam tulajdonában vannak. Ezért a képviselők felhatalmazták a polgármestert, hogy járjon el az utak ingyenes önkormányzati tulajdonba adása érdekében. Utolsó téma volt a templomkertben elhelyezendő Szent Imre-szobor megrendelése. Ennek felállítása miatt az egyházközséggel kötött szerződés módosításának előkészítésére kérték föl a polgármestert. A templom környékének biztonságosabbá tételéről már tavaly is szó volt. Az önkormányzat ennek érdekében pályázatot nyújtott be a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület felhívására. Szeretnének parkot, sétányt kialakítani, felújítani, hogy azok közösségi programok helyszínei is lehessenek.

Az igényelt támogatási összeg 10 millió forint, az ehhez szükséges saját forrás 2,8 millió forint. A testület a pénz rendelkezésre állását biztosítottnak látja és támogatta a pályázat benyújtását. A megvalósulás pozitív döntés esetén a jövő évben várható. Az önkormányzat még nem kapott értesítést arról, nyert-e a Zöld város projektjük, amelyben közösségi teret alakítanának ki a városközpontban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában