Máté Péter unokája

2018.07.01. 15:30

Poós-Máté Dániel marad továbbra is junior konyhafőnök

Közel tizenhat éve minden nyarat Pázmándon tölt Poós-Máté Dániel, aki a minap éppen a helyi főzőtábor sztárrészlegét erősítette. Arról is faggattuk Máté Péter unokáját, hogy milyen szerepet tölt be az életében a gasztronómia és a főzés.

S. Töttő Rita

Poós-Máté Dániel számára a főzés tartalmas hobbi, melyet Pázmándon is szívesen művel. A nemrég rendezett szúnyog-szigeti főzőtáborban a részt vevő gyerekek az ő instrukciói alapján készítették elő és sütötték meg a sügért.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Még csak most lesz 16 éves, de már odafigyelnek a szavára a fiatalok. „Jóhogy” – mondhatnánk –, hiszen korukbeli, okos, értelmes, ráadásul látták őt a tévében. Poós-Máté Dániel a Konyhafőnök juniorszakács-vetélkedő döntőjéig jutott, ahol, mint mondja, nem csak a versengés tetszett neki. De először kanyarodjunk oda, hogyan is került a fiatalember a pázmándi táborba:

– A nagyszüleim vettek egy nyaralót Pázmándon, ami most már évtizedek óta megvan – meséli Dani, akinek éppen ezért lassan 16 éve minden nyara itt telik: – Nem bírom Budapesten a nyarat, tehát konkrétan leköltözünk minden évben Pázmándra, amint vége van a sulinak. Minden évben három teljes hónapig itt élek lassan 16 éve, barátainkat is ide hívjuk mindig a Velencei-tóhoz – mondja Dani, aki kicsi kora óta szeret főzni.

– Eleinte szüleim segítségével főzőcskéztem, később már egyedül próbálkoztam. Az elején természetesen minél egyszerűbb ételeket készítettem, majd elkezdtem kísérletezni, újat alkotni. Ekkor jött az ötlet, hogy jelentkezzek a Konyhafőnök juniorszakács-versenybe. Volt több selejtező, majd bekerültem és végül a döntőig jutottam. Ez a lehetőség nagyon nagy segítség volt nekem a főzés terén. Persze a verseny is tetszett, mégis az a tudás és tapasztalat volt nagyon lényeges, melyet a profi szakemberektől szerezhettem a műsor során – teszi hozzá, kiemelve Sárközi Ákos és Széll Tamás nevét.

Poós-Máté Dániel számára a főzés tartalmas hobbi, melyet Pázmándon is szívesen művel. A nemrég rendezett szúnyog-szigeti főzőtáborban a részt vevő gyerekek az ő instrukciói alapján készítették elő és sütötték meg a sügért.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Nagy hátterünk volt alapanyagok terén, ezeket Magyarországon nagyon nehéz beszerezni. És ezzel olyan kísérletezési alapot biztosítottak nekünk, melynek köszönhetően tényleg csak a fantáziánkon múlott, hogy mit és hogyan készítünk el. Nagyon élveztem! – áradozik Dani, aki ennek ellenére csupán hobbiszinten képzeli el a szakácsművészetet, nem szeretne gasztronómiai területen dolgozni később.

Póos-Máté Dániel nem akar nagyapja hírnevéből előnyt kovácsolni

– Alapvetően az orvostudományok érdekelnek, ezzel szeretnék foglalkozni majd, ilyen irányban szeretnék továbbtanulni a középiskola után. A gasztronómiát pedig meghagyom hétvégi, baráti társaságos, családos kísérletezésnek. Amikor pedig arról kérdezzük, Máté Péter unokájaként érez-e valamiféle rivaldafényt, elismerést, felelősséget, így fogalmaz:

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Büszke vagyok rá, hogy az ő unokája vagyok, mégsem szeretnék bármiféle előnyt kovácsolni ebből – mondja felelősségteljesen a 16 éves fiú, vélhetően nem először. Majd hozzáteszi: – Máté Péter nagyot alkotott a szakmájában, és nagyon sajnálom, hogy már nincs velünk – és közben Dani szavaiból kiderül az is, hogy nem szeretne híres nagypapája árnyékában felnőni és lehetőségekhez jutni.

Szeretném magam megmutatni saját erőből

– fogalmaz határozottan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában