Az összetartozás áldott kenyerei

2018.08.21. 14:14

A felvidéki Búcs községben ünnepeltek a zámolyiak

Százötvenhárom darab jó zámolyi kenyérrel megpakolva indult útnak szombaton a település küldöttsége.

Majer Tamás

A szentmisén „részt vett” kenyerek a kitartás szimbólumaivá emelkedtek Fotó: Szabó István

A Zámolyi Rege Egyesület már hatodik alkalommal szervezte meg felvidéki kenyérszentelését.

– Simon Zoltán helyi pékmester sütötte azt a 150 darab 30 dekagrammos kiscipót és 3 darab 2 kilogrammos kenyeret, amelyeket magunkkal vittünk – mesélte lapunknak Sallai Mihály szervező. – Az utasok között kisebb részben egyesületünk tagjait köszönthettük, de minden évben ügyelünk arra, hogy az önkormányzat, az intézmények és minden – a búcsiakkal kapcsolatot ápoló társadalmi szervezet – képviselőjének jusson hely, hiszen így tudjuk éltetni s fenntartani a községek testvértelepülési kapcsolatát – folytatta.

A szentmisén „részt vett” kenyerek a kitartás szimbólumaivá emelkedtek
Fotó: Szabó István

A búcsi Szent Pió Atya Templomban Csomor Gyula plébános celebrálta a szentmisét, amelyen Sallai Mihály prédikált, kiemelte az összetartozás fontosságát, s a kitartás szimbolikájává emelte a megszentelt kenyereket, amelyeket a plébános atya és Molnár László búcsi református lelkész ökumenikus módon osztottak ki a híveknek. A szentmisét követően vendégek és vendéglátók közösen vettek részt a Csemadok által szervezett ünnepi megemlékezésen és koszorúzáson a Szent István parkban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában