aláírásgyűjtéssel nyomatékosítják

2018.09.11. 07:02

A Gaja medrének kotrását sürgetik Csernyén, Balinkán

Aláírásgyűjtést kezdeményeztek a faluban a Gaja patak medrének kotrásáért. Az akcióhoz Balinkán is csatlakoztak.

B. Kiss László

Oklevélben részesítették azokat, akik szerepet vállaltak az árvíz elleni küzdelemben

Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

Bakonycsernyén a belterületi vízrendezéshez kapcsolódva tartottak két szemléletformáló előadást hétfőn a művelődési házban. A szépszámú hallgatóságnak Grüll Helga agrármérnök például a talaj- erózió megakadályozásának fontosságáról beszélt. Bódy Gábor vízügyi mérnök pedig – többek között – arról, hogy a víz elvezetésének műszakilag folytonosnak kell lennie.

Bevezetőjében Turi Balázs elmondta: Bakonycsernyén már a kilencvenes években elkészültek a település vízrendezésének komplex tervei, amelyek megvalósítása akkor mintegy 1,5 milliárdos beruházást jelentett volna. A terv – több lépcsőben történő – megvalósításához 2010 után jutott pályázati forrásokhoz a település. Eddig négy ütem valósult meg, a legutóbbi az Akác utcai beruházás volt, ami a nyáron készült el, és nettó 106 millióba került. Vápás út, árok, kapubejárók és járda is készült a pénzből, a nemzeti színű szalagot a nyáron vágták át.

Oklevélben részesítették azokat, akik szerepet vállaltak az árvíz elleni küzdelemben
Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

A négy ütemben összesen 700-800 millió forintot költöttek el, aminek eredményeként megszűntek a települést sújtó sárlavinák. Egy hete azonban a rekordmennyiségű csapadék hatására kilépett medréből a falut átszelő Gaja patak, az áradás 63 ingatlant veszélyeztetett – emlékeztetett a polgármester, aki szerint elodázhatatlan feladat a vízügy részéről a Gaja medrének kotrása, hogy akadálytalanul levonulhasson az ár. A mederkotrás fontosságát hangsúlyozta Törő Gábor országgyűlési képviselő is, aki szintén jelen volt a rendezvényen. Bakonycsernyén és Balinkán is aláírásgyűjtés indult a mederkotrásért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában