gazdag anyag

2018.11.25. 07:30

Metrológiatörténet a megyei levéltárban

A mérés és a mértékhitelesítés történetét bemutató kiállítás nyílt pénteken 17 órakor a Fejér Megyei Levéltár előterében. A két helyiségbe rendezett gazdag anyag a különféle fizikai jellemzők mérésére szolgáló eszközök sokaságát sorakoztatja fel.

Sági Zoltán

Horváthné Kőhalmi Erika mindent elmagyarázott

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A levéltártól laikusként írott történeti források kezelését reméli az ember, miközben, mint megtudtuk, annak munkatársai iratkezelési ellenőrzéseket is végeznek megye- és országszerte. Egy ilyen alkalommal talált egymásra Czetz Balázs levéltár-igazgató és Pertl Viktor, aki nemcsak a Magyar Mérésügyi Egyesület 1874 elnöke – de a Fejér Megyei Kormányhivatal égisze alatt a Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Osztály vezetője is. Remélhetőleg az iratkezelési ellenőrzés mindent rendben talált az osztályvezetőnél, ami azonban biztos, hogy az általa, illetve az elnökletével működő egyesületen belül összegyűjtött értékes anyag létezésére is fény derült, így esett, hogy a tárlat végül a történeti értékekre fogékony intézmény falai közé került.

Az etalon kilogramm is megtekinthető

A hivatalos megnyitót, nem meglepő módon, Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója tartotta, aki beszédében rögtön tudományosra fordítva a szót, a metrológia fogalmára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a mérés tudománya, pontosabban annak gyakorlati vonatkozásai áthatják mindennapi életünket. Tömeget, súlyt, hosszt, térfogatot, időt, hőmérsékletet – egyszóval mindent, vagy még inkább mindent IS mérünk.

Horváthné Kőhalmi Erika mindent elmagyarázott
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Pertl Viktor mértéktartó beszédében egyebek mellett bemutatta egyesületét, amelynek célja, hogy a technika fejlődésével fokozatosan eltűnő, azaz absztrakt fizikai állandókra cserélt egykori mérőeszközöket megőrizze, bemutassa.

A megnyitó résztvevőinek Horváthné Kőhalmi Erika, a Magyar Mérésügyi Egyesület 1874 alelnöke tartott azon melegében tárlatvezetést, sorra véve az egyes mérő- és hitelesítő eszközöket. Egyik tá­rolóban látható az etalon kilogram pontos másolata is, amely meglepően kicsi, nagyjábol úgy... de inkább mindenki nézze meg a saját szemével, január közepéig, hétfőtől csütörtökig 8–16 óra között, pénteken 8–13 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában