szombaton este

2020.12.05. 19:13

A „Gyermekek királyságában”, azaz Pázmándon kezdte az idei évi körútját a mikulás

Szaloncukrot osztogatott, fényes láncú krampuszok kísérték és lovas hintóval érkezett.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Izgatottan várták a gyerekek a télapót Pázmándon is, aki, megeshet az idei esztendőben itt kezdte szombaton kora este a gyerekek felköszöntését. Érkezése előtt jóval kint álltak már a pázmándi gyerekek az utcákon, nehogy lemaradjanak a nagyszakállúról, s bizony éppen ezért nagy szerencsében volt részük!

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A „Gyermekek királyságának” is nevezett településen ugyanis dupla volt az öröm! Egy röpke pillanatra két mikulás is köszöntötte az ünnepvárás lázában égő gyerekeket. Az első nagyon menő járgánnyal érkezett: egy tűzoltóautóval, és kiszállt, hogy a gyerekeknek integessen, harangozzon egyet. Majd pedig érkezett a másik, akit két fényes láncú krampusz kísért a lovas hintóján. Mindenhol megállt egy kicsit, ahol gyerekek várták, szaloncukorral és gyümölccsel kedveskedett nekik. Nagy meglepetésére azonban nem csak ő osztogatott meglepetéseket – egy alkalommal ő kapott ajándékot, mégpedig egy frissen készített rajzot az egyik kis rajongójától.

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában