választ kapott a vezetés

2021.02.22. 07:00

Új fejlemények az épülő M8-as autópályáról

Továbbra is terítéken van a megye negyedik autópályájának – illetve ez esetben „csak” gyorsforgalmi útjának – kialakítása, melyben talán Baracs települése a leghangosabb. Joggal, hiszen a mellettük elhaladó M6 autópályára sincs közvetlen felhajtójuk, s most már biztos, hogy az új autóútra sem lesz.

Korondy Tamás

Baracs 20 km-re van az M6-tól – az új összekötő út megépülésével ez 9 km-re csökkenne Fotó: Szárszó L.

– Történelmi jelentőségű döntés előtt, az M8-as gyorsforgalmi út könnyebb elérhetőségét biztosító út megépítésének, vagy elutasításának kérdése előtt áll képviselő testületünk – így fogalmazott Szárszó Lajos, a község képviselője a falu által a közösségi médiában létrehozott csoportban egy általa létrehozott posztban. A bejegyzés szerint a helyi önkormányzat több kérdést is feltett a munkálatokat végző Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF Zrt.) felé, melyekre már válaszok is érkeztek.

A képviselő-testületnek történelmi jelentőségű döntést kell hozni

Megtudtuk, miszerint legalább három évet még várni kell arra, hogy megkezdődjenek a munkálatok Baracs közelében. Ennek a rendkívül hosszú időtartamnak több oka is van: a helyi vezetés szerint jelenleg is tart a környezetvédelmi engedély vizsgálata és a gyorsforgalmi út tervezése – utóbbi még egy évig biztosan, s csak utána jöhet az építési engedélyezési eljárás. Majd el kell készülnie a kiviteli tervnek, amit a közbeszerzés követ. Válasz érkezett a település közvetlen felhajtójáról az M8-asra. Szárszó Lajos szerint a műszaki előírások közül talán a legfontosabb, amely alapján a NIF Zrt. el tudta utasítani a falu ez irányú kérését, hogy felhajtót-lehajtót csak olyan esetben építenek, amennyiben az országos közúti kereszteződésre esik – ez pedig Baracs esetében nem áll fenn.

Mint ismeretes, két gyorsforgalmi út épül Baracs köré, ezért a kivitelező felajánlotta annak lehetőségét, hogy a település a Széchenyi út folytatásában egy összekötő utat kapjon a Mezőfalvát Dunaföldvárral összekötő útra abból a célból, hogy minél hamarabb elérhessék vagy az M6-os autópályát, vagy közvetve majd az M8-as gyorsforgalmi utat. Ennek az összekötőnek a megépüléséről szabadon dönthet az önkormányzat (hiszen ingyen és bérmentve kaphatna csatlakozást a falu), s most ezen van vita jelenleg is, hogy szüksége van-e rá Baracsnak.

Baracs 20 km-re van az M6-tól – az új összekötő út megépülésével ez 9 km-re csökkenne
Fotó: Szárszó L.

Érthető módon az új út esetleges megépítésére a lakosok első negatívumként az átmenő forgalomnövekedést jelezték. Szárszó szerint a kivitelező úgy véli, a 6-os főúton közlekedőknek az új út nem jelentene alternatívát arra vonatkozóan, hogy azok az M8-ra vagy az M6-ra Baracson keresztülhaladva jussanak fel, vagyis ez átmenő forgalmat nem generálna, s ez fordított irányban is igaz. Amennyiben a közlekedő valamelyik autópályán halad, akkor nem lesz érdeke, hogy letérjen azért, hogy Baracson keresztül haladjon.

Többen azt vélelmezik, hogy ez esetben Baracs megszűnne zsákfalunak lenni, így megnövekedne a bűncselekmények száma. A képviselő az új út megépülésének a közbiztonságra és az egészségügyre gyakorolt jótékony hatását alátámasztva kiemelte, hogy a település saját rendőrőrssel rendelkezik, ami visszatartó erőt jelent a bűnözők számára továbbra is, ráadásul az általuk is támogatott mezőfalvi rendőrőrsről a közvetlen út miatt sokkal előbb Baracsra érne a segítség. Hozzátette, hogy az életük védelmében is jelentős szerepe lenne az útnak, hiszen azoknak a betegnek, akiknek szívinfarktus miatt kellene a lehető leghamarabb a székesfehérvári kórházba kerülniük, azok a mentőkkel minimum tíz perccel hamarabb eljuthatnának az ellátás helyére, ami megnövelné életben maradási esélyüket. Amint újabb fejlemények érkeznek, lapunk igyekszik mihamarabb beszámolni róla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában