Frissen Fejérből

2021.09.09. 17:30

Befőzőautomatákat osztottak ki Fejér megyében

Húsz befőzőautomatát és öt aszalógépet adtak át szerdán Fe­jér megye több településén. Egyesületeket, intézményeket és nagycsaládosokat is támogat a kezdeményezés.

Déri Brenda, Héjj Vivien

A megyei „turné” Adonyban kezdődött, itt öt szervezet kapott adományt

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Megyejáró körútra indultak szerdán a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége képviselői. A nap során Fejér megye öt helyszínén adtak át befőzőautomatákat és aszalógépeket, melyek többek között nagycsaládoknak és intézményeknek nyújtanak segítséget a mindennapokban.

A program első állomása Adony volt, ahol a megjelenteket Molnár Krisztián köszöntötte, majd a CÖF országos koordinátora, Heizler Norbert a kezdeményezés alapötletét, múltját és jövőjét ismertette.

– Fejér megyében jártunk már tavasszal, akkor azt ígértük, hogy visszatérünk, és mint látják, itt vagyunk, ezúttal még több adománnyal. 2016-ban indultunk a civil misszióval, akkor a korszerű gyermekétkeztetést helyeztük középpontba, melynek keretében bemutatókat, előadásokat, ételkóstolókat tartottunk. Az volt a célunk, hogy a helyi alapanyagokat minél nagyobb mértékben be tudjuk vinni a közétkeztetésbe, éppen ezért készült az Ízig varázs receptkönyv is, amely évszakokra bontva mutatja meg, hogy az adott időszakban milyen helyben megtermelhető alapanyagokból tudunk főzni. A helyi alapanyagok egyrészt biztosítják a helyi emberek megélhetését, másrészt pedig nem esünk abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy nem vagyunk elégedettek a minőséggel. Ezen vonalat tovább fejlesztve tértünk át a helyi étkeztetés kapcsán a befőző- és aszalóberendezések adományozására – fogalmazott Heizler Róbert.

A megyei „turné” Adonyban kezdődött, itt öt szervezet kapott adományt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Adonyban Molnár Krisztián megyei közgyűlési elnök köszöntötte a jelenlévőket. Itt öt szervezet kapott adományt: az Ercsi Római Katolikus Plébánia és a Nyugdíjasok Iváncsai Szervezete befőzőautomatát vehetett át ivólékészítővel, a Pusztaszabolcsi Polgári Egyesület és az adonyi Szűz Mária Gondozóház szintén befőzőautomatát kapott, de ők lekvárkészítő betéttel, míg a kulcsi Vidám Emberek Közössége aszalógéppel gazdagodott.

Szabadegyházán, ahol Var­ga Gábor országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez, öt óvoda részesült tárgyi hozzájárulásban: Előszállás, Hantos, Szabadegyháza, Szabadhídvég és Sárkeresztúr intézményei.

A megyeszékhelyen is többek vehettek át készülékeket
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megyeszékhelyen Vargha Tamás országgyűlési képviselő közreműködésével az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, a Zsolt Utcai Gondozási Központ, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon és egy háromgyermekes nagycsalád vehette át a kiegészítőket. Ezenfelül befőzőautomatát kapott a Hatpöttyös Étterem is, amely országosan a második olyan vendéglátóipari egység, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak.

Sárszentmihályon Törő Gábor országgyűlési képviselő mondott beszédet. Adományt kapott többek között a Foci Kid Jenő Klub, a Sárszentmihályi Csicsergő Óvoda, a Szabadbattyáni Napocska Mini Bölcsőde, a Sárkeszi Nyugdíjas Klub és végül az Úrhidai Tündérkert Óvoda és Bölcsőde.

A sorozat Tessely Zoltán országgyűlési képviselő részvételével Gárdony-Agárdon zárult, ahol Dézsi Zoltán és családja, a Publo Pub Kft., a Szülőföldem Vál Alapítvány, a Váli Gyermekek Jövője Alapítvány, valamint Balás Benedek és családja vette át az adományt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában