2021.10.03. 07:00
Bezáratták a Csitáry-iskolát
A Csitáry Művészeti Iskola szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan a Fejér Megyei Kormányhivatal azon határozata, amely okán nem indíthatták el idei tanévüket. A hivatal szerint a jogszabályi környezet nem hagyott más lehetőséget, mint az intézmény működési engedélyének visszavonását.
A tájékoztatóban Pillár Miklósné igazgató kitért arra is, hogy az iskola megérti azokat a szülőket, diákokat, akik nem tudnak, nem akarnak várni rájuk, és másik művészeti iskolát választanak, illetve köszönik azok türelmét, akik kitartanak
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-Archív
– A Csitáry Művészeti Iskola immár 25 éve működik sikeresen és törvényesen Székesfehérváron és a környező településeken. Ezért is ért bennünket váratlanul a Fejér Megyei Kormányhivatal azon határozata, amellyel a Csitáry Művészeti Iskolát be kívánja zárni – olvasható az iskola internetes oldalára kitűzött tájékoztatóban, amelyet Pillár Miklósné igazgató írt alá. – Az iskola szerint is megdöbbentő és elfogadhatatlan, a tanulók érdekeit semmibe vevő határozat ellen fellebbezést nyújtottunk be. Az azonnali jogvédelem ügyében – ami az iskola működését biztosítja – még várjuk a döntést. Iskolánk vezetősége jogászok, oktatási szakértők bevonásával folyamatosan keresi a megoldásokat a 2021/2022-es tanév indítására! – olvasható ugyanott.
Nos, természetesen lapunk megkereste az iskolát, elküldtük kérdéseinket, de azokra a telefonon tett szóbeli ígéret ellenére sem kaptunk választ.
A tájékoztatóban azután az intézményvezető kitért arra is, hogy az iskola megérti azokat a szülőket, diákokat, akik nem tudnak, nem akarnak várni rájuk, és másik művészeti iskolát választanak, illetve köszönik azok türelmét, akik kitartanak.
Az ügy kapcsán elküldtük kérdéseinket a Fejér Megyei Kormányhivatalnak is. Ők válaszoltak.
– A Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészeti Iskolában (AMI) 2020 júliusában – bejelentést követően – a kormányhivatal hatósági ellenőrzést, majd hatósági eljárást folytatott le, amelynek során számos hiányosságot állapított meg. Kiemelkedően súlyos jogsértés volt például, hogy az AMI 47 pedagógusa közül 27 nem rendelkezett megfelelő végzettséggel, ketten csak érettségivel rendelkeztek, 8 alkalmazott esetében pedig a fellelhető iratokból nem volt eldönthető a szükséges dokumentumok megléte – írták. – Ezt követően határozatban felhívtuk az AMI-t, hogy a jogszabályi rendelkezéseket tartsa meg, állítsa helyre a jogszerű állapotot, valamint felügyeleti bírság kiszabására is sor került. A határozatunkban határidőt adtunk, és felhívtuk az AMI figyelmét, hogy utóellenőrzést folytatunk le, valamint tájékoztattuk, hogy amennyiben a jogsértéseket nem szünteti meg, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően az AMI működési engedélyét visszavonjuk, és az intézményt töröljük a nyilvántartásból. Az AMI 2020. december 4-én megfizette a felügyeleti bírságot, jogorvoslattal nem élt – folytatták a válaszadást.
– Az utóellenőrzés során kiderült, hogy – bár a korábbi hibák egy részét orvosolta az intézmény –, kiemelkedően súlyos jogsértések maradtak fenn a működés során. A jogszabályi környezet ez esetben nem hagyott más lehetőséget, mint az intézmény működési engedélyének visszavonását, és az AMI törlését a nyilvántartásból – tették hozzá. – Döntésünk ellen bírósághoz fordult az AMI, azonnali jogvédelmet kért, amit a Veszprémi Törvényszék elutasított. Ez ellen a végzés ellen a Kúriához fordult az intézmény, de az még nem döntött – ismertették. – A kormányhivatal kollégái több alkalommal felajánlották segítségüket a jogszerű állapot helyreállításához, de az intézmény ezzel nem élt – írták.
A kormányhivatal kitért arra is, hogy a tanulók nem maradnak képzés nélkül. Mint jelezték, a megyében az állami művészeti iskolák mellett 18 magán alapfokú művészeti iskola áll rendelkezésre.
Frissen Fejérből
- A tisztaság, mint szimbólum a népdalokban címmel tart előadást Juhász Katalin néprajzkutató
- A nap, amikor Dég lélekszáma érezhetően megnőtt – avagy autócsodák a kastélyparkban (videó)
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron