Frissen Fejérből

2021.12.15. 15:00

A minisztériumtól jött ünnepi ajándék a gyermekvédelmi intézményekhez

Ajándékok érkeztek kedden a Honvédelmi Minisztériumtól gyermekvédelmi intézményekhez.

Tihanyi Tamás

Kocsi László ezredes ajándékokkal érkezett

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Tüzér utcában Ánosi Péternek, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetőjének köszöntője után a Honvédelmi Minisztériumtól Kocsi László ezredes tolmácsolta Benkő Tibor miniszter üdvözletét, majd elmondta: három éve hívták fel a minisztériumi dolgozók figyelmét a gyermekvédelmi ellátásban élő fiatalokra. Csatlakoztak az akcióhoz, amelynek során három megyei intézmény ellátottjai levelet írtak nekik. Kocsi László ezredes szerint sikerült ezeket a kívánságokat „túlteljesíteniük”, így nagy örömmel érkeztek ismét, és eljöttek a Szent István Görögkatolikus Gyermekotthon, valamint a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ képviselői is. Az ajándékok így eljutnak a dégi, lepsényi, sárbogárdi, mezőfalvai, előszállási, velencei és martonvásári gyermek-, illetve lakásotthonokba. Az ezredes megköszönte azok munkáját, akik „huszonnégy órás” szolgálatot látnak el a fiatalok érdekében. 

Kovács Ferenc, a „Befogadlak” Baptista Gyermekotthon vezetője beszámolt róla: a novemberben fenntartót váltott intézményben negyvennyolc gyermek él, és advent idejére programsorozatot szerveztek részükre. A járvány miatt az otthonok képviseletében csak egy-egy gyermek volt jelen az ünnepségen, mindhárman verset mondtak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában