Frissen Fejérből

2022.04.23. 10:31

Kitartó kukták kondérjaiban fő a finom étel a móri Lamberg-kastély kertjében (videó)

Most zajlik a főzőverseny a móri Lamberg-kastély parkjában. Az eredményhirdetés 15 órakor lesz.

Palocsai Jenő

A Csókakői Szent Donát Borrend szinte társegyesülete a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének, így sosem hagynak ki egy főzőversenyt sem.

Forrás: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Nem sokkal ezelőtt megkezdődött a XXII. Szent György-heti Vigasságok nevű rendezvénysorozat egyik leglátványosabb eleme az Ezerjó Fakanálforgató főzőverseny. A program lebonyolítását ebben az évben is a Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete vállalta magára, ennek megfelelően Bäcker Zsuzsanna a civil szervezet vezetője köszöntötte elsőként a megjelenteket, köztük a 40 főző csapatot, akik a reggeli rossz idő ellenére is vállalták a megmérettetést. 

A Móri Ifjúsági Fúvószenekar nyitányával vette kezdetét a főzőverseny. A város életében aktívan részt vevő fúvósokat ezúttal is Acsai Sándor karnagy vezényelte. 

 

A móri főzőverseny sajátossága, hogy a készített majd felszolgált ételeknek mindenképpen tartalmaznia kell valamilyen bort, ha már egyszer a Móri borvidék szívében készülnek. A másik fontos kitétel, hogy a zsűri nemcsak az ételek ízét és látványát veszi figyelembe az értékelés során, hanem a tálalás illetve a terítés módját is. Az ételek választéka rendkívül széles, szinte mindenki valami újat, valami mást, valami pörkölttől távoli dolgot készít. Az egyik helyen egy borral locsolta malac forog a nyárson a másik oldalon csirkéből és fehérborból készül finomság, de akad a negyvenből olyan csapat is, akik vegán ételt készítenek, füstölt tofuval és vörösboros sváb lencsével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában