2022.05.09. 07:40
Tömegek látogattak el a 35. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozóra
A képeket látva és a helyszínen járva letagadni sem lehetne a rendezvény sikerét.
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Nemcsak kiállítókból, de lelkes gyűjtőkből, érdeklődőkből sem volt hiány a hátrahagyott hétvégén. A Szent István Művelődési Ház színültig megtelt, sokan voltak kíváncsiak a „Fehérvári nagyjaink” éremsorozat tizedik, Kralovánszky Alán régész előtt tisztelgő darabjára, s a székesfehérvári ásatásokat hosszú éveken keresztül vezető tudóssal kapcsolatos előadásra is, melyet Szabó Zoltán építészettörténész tartott szubjektív hangvételben.
Csóka Ferenc, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke az újkori numizmatika fővárosának nevezte Székesfehérvárt, indokaként pedig az évenkénti emlékérem-kiadás szerepelt, amely igencsak egyedülálló szokás. Lehrner Zsolt alpolgármester emlékeztetett: a Fehérvári nagyjaink éremkibocsátás-sorozatot még 2013-ban indította el a város, tisztelegve azok előtt, akik sokat tettek a megyeszékhelyért, annak kulturális fejlődéséért.
Igari Antal, a szervezet helyi elnöke külön örömét fejezte ki, hogy 1995 után, 27 év elteltével ismét a művelődési házban találkozhattak a gyűjtők.
35. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó
Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap