Stabil az önkormányzati cégek működése

2022.06.02. 11:30

Újra nekifutnak Tóparti felújításának

Az állami spórolás nem érinti a Modern városok program már folyamatban lévő fehérvári fejlesztéseit. A Fejérvíz esetében viszont komoly állami segítség kell az energiaárak növekedése miatt.

Házi Péter

A Tóparti felújítása egy kicsit csúszik

Forrás: FMH-archív

A közgyűlést értékelő sajtóbeszélgetésen Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, 2021 a Fejérvíz Zrt.-nek 50 milliós eredményt hozott. Ez azt mutatja, a pénzügyi probléma, ami 2022-ben és 2023-ban is jelentkezik a számítások szerint, nem cégen belüli, hanem a villamosenergia beszerzésének drasztikus drágulása okozza: egymilliárd körüli veszteséget jelent majd a Fejérvíznél.

– A Széphő Zrt. esetében a távfűtéshez és a meleg vízhez szükséges gáz vonatkozásában viszont azt érzékeljük, a Magyar Energetikai Hivatal folyamatosan érdeklődve, tájékoztatást kérve reagálni fog a problémára – mondta a polgármester.

Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, az önkormányzati cégek működése stabil, a közszolgáltatások nincsenek veszélyben. A gond leegyszerűsítve az, hogy az önkormányzati cégek piaci áron tudnak energiát beszerezni, de az értékesítés a rezsicsökkentett áron történik, a kettő közötti olló pedig drasztikusan nyílik, ezt kell ellensúlyozni valahogy. Ha ugyanis nem érkezik valamilyen központi támogatás, akkor a Fejérvíz esetében a tulajdonosoknak, azaz Fehérváron kívül számos megyei kistelepülésnek is helyt kell állniuk. Ez a finanszírozás nagyon nagy nehézséget jelentene számukra.

Lapunk kérdésére, miszerint a mintegy 800 milliárdos állami különadóval párhuzamosan a spórolás érinti-e a Modern városok program székesfehérvári fejlesztéseit, Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: – Úgy tudjuk, hogy a folyamatban lévő beruházásokat a kormányzati döntés nem érinti. Ezt mutatja az is, hogy folyamatos a munka a kórház területén, a multicsarnoknál is. A középiskolai campus tekintetében a 20 milliárdból 16 milliárd már a város számláján van. Nem Székesfehérvár, hanem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által irányított fejlesztés az intermodális csomópont megépítése, ennek esetében viszont még további állami döntések szükségesek, ezek eredményét mi is várjuk. A déli összekötő út építése ugyanakkor szépen halad.

A Modern városok programban szerepel a Vasvári, a Tóparti Gimnázium és a Kodolányi János Középiskola épületének felújítása is. A felújítás első üteme mindhárom épület esetében az ablakok és egyéb nyílászárók cseréjét foglalta volna magában. A közbeszerzésen sikerült ugyan kiválasztani a munkát végző cégeket, ám csak a Kodolányi és a Vasvári esetében írta alá végül a vállalkozó a szerződést, a Tóparti esetében nem. Ez azt jelenti, hogy az idei nyáron a fizikai kivitelezés a Vasvári és a Kodolányi esetében indulhat el. A Tóparti épületével kapcsolatban pedig az a döntés született, hogy a teljes épület külső- és belső felújításának közbeszerzésébe – ismételten – bekerült a nyílászárócsere is, így itt, ugyan kisebb késéssel, de a remények szerint már egy ütemben készül majd el a teljes felújítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában