Frissen Fejérből

2022.09.04. 07:23

A felszínen emlékeztek a föld alatt dolgozókról Móron

Megemlékezések, főhajtások, majd sörvirslik, sörüdítők, fúvósok, énekesek és zenekarok tették valódi, hamisítatlan Bányásznappá a szombati rendezvényt a móri Szent István parkban.

Palocsai Jenő

Forrás: Hrubos Zsolt

Pénteken délelőtt a Márkus hegyen koszorúztak a bányaszerencsétlenségben elhunyt 37 bányász emlékműve előtt Mór város képviselői, majd este a bányász szobornál helyezték el a megemlékezés virágait, koszorúit. Szombaton délután aztán egy éjszakába nyúló bányásznapot tartottak az északi iparváros lakosai. Az esemény első felvonása a koszorúzás volt a Millenniumi parkban. 

Az egybegyűlteknek Grell Károly mondott egy rövid köszöntőt. a Mór-Pusztavám Bányász Szakszervezet elnöke azt mondta: -Megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk és hogy szeretettel koszorúzzuk elődeink emlékét, mert nagy lépéseket tettek a bányászok a város fejlődésének érdekében. 

Grell Károly kérdésünkre elmondta, hogy bár már nincs működő mélyművelésű bánya, a móri szakszervezet továbbra is összetart. A tagok között van bányász felmenőkkel rendelkező 37 éves fiatal, aki maga sosem volt bányában, de vannak sokan, akik a föld alatt dolgozták le az egész életüket. Utóbbiak közül is kiemelkedik az érdekvédelmi szervezet legidősebb tagja, aki egy mélyben és felszínen is dolgozó 91 éves hölgy. 

Fenyves Péter is megjelent az eseményen. A polgármester beszédet nem mondott, de kérdésünkre elmondta: -Minden érintett városban, így Móron is a történelem szerves része a bányászat és a bányász kultúra.  Ennek az ősi szakmának a tisztelete még mindig megvan, és bár korábban mindig fényes ünnepekkel és különböző nagy rendezvényekkel tisztelegtek a bányász szakma előtt, most csak az emlékeinkből élünk. A Millennium téren kialakított kis bányamúzeumnál minden évben megemlékezünk a szakma régi képviselőiről, nem feledve azokat a fiatalokat sem, akik még a mai napig hasonló területen dolgoznak, igaz ők már csak erőművi tevékenységben. 

 

Az Oroszlányi Bánya- és Energetikai Dolgozók Szakszervezetének vezetője is ott volt a megemlékezésen. Torma Lajos az Oroszlányi Bányásznyugdíjasok elnöke is egyben és a koszorúzás után elmondta: -A közel 800 főt tömörítő szervezet három alapszervezetből áll. Van egy oroszlányi és egy móri nyugdíjas alapszervezet, valamint egy aktív, amelynek tagjai a Vértesi Erőmű Zrt-nél dolgoznak, igaz csak kis létszámmal. 

A vezető hozzátette: A hagyományőrzés számunkra rendkívül fontos dolog, hiszen az elmúlt évtizedekben együtt dolgoztunk és ezeken a rendezvényeken van mód és lehetőség visszaemlékezni a régi széncsatákra, a csapati versenyekre, vagy akár a vicces munkahelyi bénaságainkra, de gyakran szóba kerülnek a régi, később jól bevált ötleteink, amik segítségével még jobban tudtunk termelni. Természetesen mindig megemlékezünk azokról a kollégákról is, akik a bányászat során az életüket vesztették. 

Torma Lajostól tudtuk meg, hogy az Oroszlányi medencében 1937-ben indult a bányászat és 2014-ben zárt be az utolsó mélyművelésű bánya, és ez alatt az idő alatt 214 bányász vesztette életét. Ezeket a helyszíneket minden évben végigjárják, leróva a tiszteletüket előttük. 

A Szent István parkban szombaton délután köszöntöték a jubilálókat. Ebben az évben Brichter Tibor, Dörner János, Fazekas Ferenc, Pfiffer Márton és Tóth Tibor kapott tapsot és oklevelet, 50 évnyi szakszervezeti tagság után. Stoffer Ferencné, Bencze György és Vinkle Andorné 60 esztendeje tagja a szervezetnek. Még náluk is nagyobb tapsot kapott Domonkos Jánosné, Mezei Zoltánné, Nagy László és Polacsek Sándorné, mert ők 65 éve köszönnek úgy, hogy Jó szerencsét!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában