A kicsik adtak a nagyoknak

2022.12.13. 14:30

Bejárták a város minden pontját a bodajki ovisok

Süticsomagokat, szeretetet és karácsonyi hangulatot szállítottak Bodajkon a katolikus Boldog Gizella Óvoda négy csoportjának tagjai és a nevelők. Még a legtávolabbi házakhoz is eljutottak a plébános segítségével.

Palocsai Jenő

Fotó: Mórocz Tamás

Minden évben szokott valami jótékonysági akciót indítani a korábban Törpe, most Boldog Gizella nevet viselő óvoda. Az intézmény vezetőjét kérdeztük, hogy ezúttal milyen kedvességgel rukkoltak elő, így az adventi várakozás idején. Skrabákné Ruff Katalin elmondta: -A kiemelt célcsoport ebben az évben az idősek voltak. Egyrészt az a szándékunk, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, mennyire jól tud esni az idősebb embereknek, ha segítünk nekik, hogy milyen boldogok tudnak lenni, ha kedvesek vagyunk hozzájuk. Másrészt természetesen az is része volt a céljainknak, hogy örömet vigyünk az egyedülálló nyugdíjasoknak.

Fotós: Óvoda

Mint megtudtuk, a karácsonyi jótékonyság úgy kezdődött, hogy: -A szülők segítségével címeket gyűjtöttünk az oviban, hogy kiderüljön, hol élnek olyan idősek, akik egyedülállók. A külső ajánlásokat papírra vetettük, és így összeállt egy címsor. Az erre a célra gyűjtött sütemények túlnyomó többségét a gyermekek szülei ajánlották fel, és már indulhatott is a karácsonyi sütiosztás. Természetesen előtte már megkezdődtek a próbák, hiszen nem csak egy kis süteményt és pár jó szót és néhány kedves mosolyt vittünk a házakhoz, hanem főként dalokból álló karácsonyi műsort is.

A négy csoport vezetői elosztották maguk között a kisváros területeit, és így indultak hosszú útra. A Cica csoport volt az első, aki megörvendeztette az időseket az egyik végen, majd az Egérkék és a Katica csoport apróságai indultak, hogy dalukkal és a kis süteményes ajándékkal szebbé tegyék a rájuk bízott idősek ünnepi hangulatát. Sőt. Az Egérkék, még a Lila Akác Idősek Otthonába is mosolyt, sőt, itt-ott megjelenő könnyeket csaltak.

Fotós: Óvoda

A legtávolabbra természetesen a Kismadár csoport repült. Bodajk városközpontjától messze eső szegleteket az óvodavezető irányítása mellett látogatták meg az óvodások, ám a nagy távolságok miatt segített nekik Mórocz Tamás plébános. A címzetes apát kisbusszal szállította a város peremére a Boldog Gizella Óvoda éneklő gyermekeit, a jókívánságok csokrait és a süteménycsomagokat.

Fotós: Mórocz Tamás

Mórocz Tamás úgy fogalmazott: -Szép kezdeményezés volt óvodánktól, hogy így karácsony előtt minden csoport meglátogatott jó pár bodajki idős testvért, énekekkel, köszöntéssel, ajándékkal kedveskedve nekik. Jó példa lehet ez gyermekeink számára és persze a számunkra is, hogy hogyan tudjuk személyesebbé, szebbé tenni karácsony ünnepét. Azt kívánom, szülessék meg szívünkben is Krisztus, ki "karácsonyt hozva", "karácsonnyá" kívánta tenni a világot.
 

"Ég a gyertya ég, 

el ne aludjék, 

szíveinkből a szeretet 

ki ne aludjék. 

Ég a gyertya ég, 

el ne aludjék, 

szívünkből a rosszaság is 

kitakarodjék. 

Ég a gyertya ég, 

nő a fényesség, 

sötét Földhöz a fényesség 

egyre közelébb. 

Ég a gyertya ég, 

az adventi négy, 

azt lobogják, azt hirdetik: 

Jézus üdvözlégy!" 

Áldott adventet kívánva! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában