2023.01.24. 20:00
A járdáról tolattak neki a közlekedési táblának a Szabadságharcos úton
Pénteken került a látókörünkbe egy közlekedési tábla, ami a Mátyás király körúti kereszteződésnél, a Szabadságharcos úton hajolt meg a közlekedők előtt, vélhetően a közelmúltban.
Fotó: Horváth-Buthy Lilla / FMH
Az egyik képen jól látszik, hogy kissé az útra is "kilóg", de szerencsére a busz is "lefejelés" nélkül elhalad mellette. A másik képünk kedden készült, ezt küldtük el a székesfehérvári közlekedési irodának, megkérdezve, mi történhetett, nem jelent-e veszélyt a jelenlegi dőlésszög, tudnak-e róla. Egyúttal jeleztük is a problémát.
Az iroda szakemberei, levelünk nyomán, a helyszínre siettek, gyors válaszukban pedig ígéretet kaptunk, hogy helyreállítják eredeti, büszkébb pozíciójába.
Mint írták, lakossági bejelentés egyelőre nem érkezett a táblával kapcsolatban, de a közlekedési iroda kollégái azonnal kimentek a helyszínre ellenőrizni. Véleményük szerint egyébként, a nyomok alapján, egyértelműen megállapítható, hogy egy, a járdán közlekedett személygépjármű tolathatott neki a megrongálódott táblának. Az Útügyelet intézkedni fog a tábla helyreállításáról - kaptuk a választ az illetékes irodától.
A reagálást értékelve, inkább az lenne cikkünk konklúziója, hogy a járdán közlekedő autó jelent nagyobb veszélyt a gyalogosokra (főleg, ha még egy közlekedési táblát se vesz észre tolatás közben) mint a megdőlt tábla a többi, közlekedésben résztvevőre.