Újdonságok az emlékparkban

2023.01.17. 20:00

Igazi ritkaság a "fülelő", amely Pákozdon kap helyet - szobrokkal is gazdagodott a KEMPP (videó)

A tavaszi napsütés számos újdonságra süthet hamarosan a Katonai Emlékpark Pákozd területén. A második világháborús lövészárok mellett vadonatúj szobrok és egy fülelő is helyet kap a nemzeti emlékhelyen, amelyek miatt ismét érdemes lesz visszatérni.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A fiatal látogatók érdeklődésének fenntartása és a visszatérő vendégek reményében 2023-ban számos izgalmas, ritka vagy éppen monumentális újdonsággal készül a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP). A Sukoró és Pákozd közötti területen található nemzeti emlékhely látogató központja a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából idén 2 hónappal korábban, január 12-én hivatalosan is megnyitotta idei évi szezonját. Már ekkor lehet látni, hogy készülnek az újdonságok – a lövészárok például, amely a második világháborús Margit-vonal eredeti szakaszának egy 158 méter hosszan feltárt és újjáépített része, már látogatható. Itt a fiatalok is testközelből érzékelhetik azt, milyen körülmények között harcoltak a katonák a háborúban. Ám a KEMPP bejáratánál és egy kis kirándulást téve további újdonságok is felfedezhetők.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Helyet kapott a területen egy első és egy második világháborús, közel 5 méter magas katona alak. Az egyik közvetlenül a bejáratnál, a másik a kilátópont oldalában látható, egymással majdnem szemben. A két katona alak – a történelmi folytonosságra utalva – távolról kezet nyújtanak egymás felé. 

- Ezek gyakorlatilag kiállítási installációk. Azért kaptuk meg őket, mert a Várbazárban volt egy I. világháborús kiállítás, melynek lejárt az ideje, elbontották. Így került hozzánk a fenti épületben látható lovas huszár és a három kültéri tárgy. Célunk velük, hogy megmutassuk ezeken keresztül is, hogy nézhettek ki a világháborús katonák, illetve öltözetük, fegyverzetük. A szobrok köztéri alkotások felnagyított másolatai – árulta el a feol.hu-nak Görög István, a KEMPP ügyvezető igazgatója.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Hamarosan elkészül azonban még egy újdonság is, ami ugyan most még csak darabokban van, de tavasztól kipróbálható: egy úgynevezett fülelő, amely nem más, mint a radar elődje. Olyan nagy hangtölcsérekből álló szerkezet ez, amely a légjáró eszközök – hőlégballonok, kezdetleges repülők – hangját felerősítette, olyannyira, hogy már akkor is hallhatták őket, amikor látni még nem.  Ez az eszköz ritkaságnak számít, ugyanis meglehetősen kevés eredeti példány maradt meg belőle.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

De nem csak köztéri érdekességekkel készül a KEMPP: - Megjelenünk a Plukkido applikációban is, amely segíti majd az ifjúságot abban, hogy odataláljanak a Miskahuszárhoz. Egy egyperces mese népszerűsíti majd a szobrot és az üzenetét az alkalmazáson keresztül – tette hozzá az ügyvezető, ahogy azt is: a saját applikációjukat szintén fejlesztik, a gyerekek és családok aktivitása érdekében. - Azokat a családi, történelmi eseményeket ugyanis a legfiatalabbaknak is el kell mondani, amelyekről egyébként otthon ma már nem biztos, hogy beszélnek – azért, hogy a következő generáció is tudja, honnan jön. Ehhez ad hívószavakat ez a park, s ezek az újdonságok is – fogalmazott Görög István.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában