Frissen Fejérből

2023.04.26. 07:30

Sör, virsli, akadályverseny, májusfa állítás Csákberényben

Berényi barangolás elnevezéssel első alkalommal rendeznek Csákberényben „akadályversenyt”, amelyre nem csak a faluból várnak nevezőket. Este májusfát is állítanak.

Borsányi Bea

Sportfeladatok is várhatók a vasárnapi versenyen

Fotó: Lang Róbert

A versenyt a Csákberényért Alapítvány találta ki, de a megvalósításába, ahogy azt az alapítvány részéről Beke Dóra elmondta, a község összes civil szervezete beszállt. Miről is van szó? A faluban kijelölnek egy 3,2 kilométeres pályát, amely 9 állomást tartalmaz, ezeken pedig különféle feladatok – rejtvények, sportfeladatok, tesztek, stb. - várják a csapatokat. A túra április 30-án vasárnap a művelődési háztól indul 14 órakor, ahol a nevezett 3-6 fős gárdák – családok, baráti társaságok, osztályközösségek – megkapják a menetlevelet, rajta a térképpel, ami alapján meg kell keresniük az állomásokat. Nevezési díj nincs, viszont nyeremény van: az első három helyezett csapat 15, 10, illetve 5 ezer forintos vásárlási utalványt kap a Decathlon sportáruházba. Nevezni a helyszínen is lehet a verseny napján. A szervezők úgy számolnak, hogy a pálya bejárása és a feladatok végrehajtása nagyjából 1,5-2 órát vesz igénybe.

A túra ideje alatt a művelődési ház mellett a gyerekeket különböző játéklehetőségekkel, az idősebbeket páros vetélkedőkkel várják, no meg persze a régi május elsejéken szokásos sörrel és virslivel. A versenyt követően, 17-18 óra körül tervezik a májusfa közös díszítését, majd felállítását. A program szalonnasütéssel zárul – ehhez azonban mindenkinek magának kell a hozzávalókról gondoskodnia. 

A program eső esetén elmarad! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában