Szeptember második vasárnapján lesz a repülőnap

2023.07.18. 11:00

Már javában szervezik a börgöndi programot

Eldőlt, hogy szeptember 10-én, vasárnap rendezik az idei, most már 28. légiparádét a börgöndi repülőtéren.

Tihanyi Tamás

Hosszú sor a jó öreg Ancsa bejárata előtt: az Antonov gépmadár meglátogatását sokan tavaly sem akarták kihagyni

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

Két év híján három évtizede lesz annak, hogy szeptember második vasárnapján szebbnél szebb gépmadár különlegességek mutatkoznak be Székesfehérvár légterében. A szervezők már hetek óta azért dolgoznak, hogy minél színesebb programot sikerüljön összeállítani a repülőbarátok örömére.  Nem meglepő, hogy már hagyományosan több újdonsággal készülnek, miközben nem feledkeznek el a régi, megszokott résztvevőkről sem.

A Delfin minden évben az elsők között érkezik, tavaly már a korai időpontban nagy tömeg fogadta
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

Bár még korai volna a részletekről szólni, emlékezhetünk arra, milyen nagy sikere volt tavaly a JAS-39 Gripen vadászrepülőgép hőcsapdás bemutatójának, a régebbi orosz gyártmányú és az egyik legújabb helikopterünknek, valamint a többi forgószárnyas és merevszárnyú légijárműnek. Aligha kockáztatunk nagyot, ha megjósoljuk Józsa Dávid vitorlázó világbajnok csodálatos hangulatú műrepülését – neki egyébként az Albatrosz Repülő Egyesület alelnökeként a bemutatók tervezése, a külföldről érkezők meghívása is feladata. A szervezőmunkát Szilády Dezső egyesületi elnök fogja össze. Mint tudjuk, évről-évre visszatérő vendég Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, a börgöndi repülősök nagy barátja, Pula József vezetésével pedig minden bizonnyal kitesznek majd magukért az ejtőernyősök is. Lesz lehetőség sétarepülésre, és az előző alkalmakhoz hasonlóan alakul majd a földi programok sora a statikus bemutatókkal és a színpadi szereplésekkel. Tavaly már állt a nagyszerű új hangár, amely a hónapok múlásával azóta egyre méltóbbá vált ahhoz, hogy helyet adjon a börgöndi repüléstörténeti kiállításnak: ezt láthatta a reptérre látogató nemrégiben a Múzeumok Éjszakáján is.    

A hagyományőrzők sem maradnak távol, ők minden évben különleges hangulatot varázsolnak a reptér nézők számára kialakított részére
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

A rendezvény egész nap nagyszerű légi és földi programokkal várja az érdeklődőket, de figyelem! A tavalyi év tapasztalata, hogy komoly forgalmi dugóba kerülhet, aki későn indul el a repülőtér felé. Az elmúlt évben körülbelül fél tízig még zökkenőmentesen el lehetett jutni a helyszínre, aztán olyan sokan érkeztek egyszerre, hogy gyorsan több kilométeres sor alakult ki a bejárat előtt. Sajnos többen feladták a várakozást és visszafordultak a város felé, ezért a beléptetést a tavalyihoz képest egy új rendszerrel tervezik végrehajtani, hogy rugalmasabb legyen a folyamat. A szervezők igyekeznek semmit sem hagyni a véletlenre. Érdemes lesz felkészülni a nagy melegre, de ne feledjük, megtörtént már a korábbi évek egyikében az is, hogy a Gripenek érkezését éppen egy hirtelen érkező zivatarfelhő akadályozta meg: Kecskeméten már a gépekben ültek a vadászpilóták, amikor lefújták a felszállást.  Eddig a tavalyi, a 27. volt a leglátogatottabb légiparádéja Székesfehérvárnak, nem kizárt, hogy ezt a csúcsot idén sikerül megdönteni. Az Albatrosz Repülő Egyesületnél mindenesetre erre készülnek.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában