Főméltóságok érkeznek a kegyhelyre

2023.09.15. 14:00

Az előttünk álló hétvégén tartják a bodajki búcsút Mindszenty József bíborosra emlékezve

Több misével, virrasztással, körmenettel ünneplik a Bodajki Kegyhely templomában, zarándokudvarában és a kálvárián a Mária búcsút. A kerek évforduló okán az 1948-ban Bodajkon miséző Mindszenty József bíborosra, és annak szavaira is emlékeznek.

Palocsai Jenő

Messzi tájakról, sőt, az ország határain túlról is érkeznek zarándokok és vendégek a búcsúra

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Az idei évben kiemelkedő eseményként emlékeznek meg Mindszenty József bíboros, hercegprímás 75 évvel ezelőtti bodajki zarándoklatáról, mely a főpásztor egyik utolsó nyilvános működése volt letartóztatása előtt. Akkor mintegy 35 ezer ember előtt imádkozott a kegyhelyen, szót emelve a hazát sújtó diktatúra ellen, és buzdított a közös imádságra nemzetünkért. A bíboros azt mondta 1948-ban Bodajkon: 

„Tehát miért jöttünk akkor Mária napokat tartani? Ezer éven keresztül nemzedékről nemzedékre az anyatejjel magunkba szívtuk szívünk vérébe írták, belénk gyökeredzett gyökerezett a mi hitünk, a mi Mária tiszteletünk, a kinyilatkoztatásoknak és az egyháznak tanításával"

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Szombaton délután megnyílik a zarándokudvar az érkezők előtt, majd 17 órakor megnyitják a kegytemplomban a búcsút. Keresztút indul a kálváriára és az este hét órakor kezdődő, a zarándokudvaron tartott ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsai érsek celebrálja. Éjfélkor is lesz mise, de már szombaton hajnalban, hatkor, illetve reggel nyolckor is imádkozhatnak a hívők. 

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepi szentmise 10:30-kor lesz a zarándokudvaron. A jeles eseményen a megjelentek együtt imádkozhatnak saját plébánosaikon túl Erdő Péter bíborossal is, ugyanis ő vezeti ebben az évben a búcsút. A prímás mellett jelen lesz Michael Wallace Banach érsek, nuncius, valamint Spányi Antal megyés püspök is. 

-Kegyhelyünk, Ferenc pápa rendelkezéséből elnyerte a Kis Bazilika (Basilika Minor) rangot, melyet a búcsúnkkor Michael Wallace Banach apostoli nuncius úr fog kihirdetni, tudtuk meg a kegyhely vezetőjétől, Mórocz Tamás címzetes apáttól. 

A fiatal város főterén természetesen kirakodóvásár, kézművesek portékái várják a felnőtteket és sok játék a gyermekeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában