Szár-hegy tanösvény és Devon kőpark

2023.09.08. 10:00

Turizmusfejlesztés Kőszárhegyen

Kőszárhegy önkormányzata 49,86 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Széchenyi Terv Plusz vonatkozó pályázatán a Szár-hegy tanösvény és a Devon kőpark geoturisztikai fejlesztésére – tájékoztatta lapunkat Borján Péter polgármester.

V. Varga József

A kőszárhegyi Devon kőpark atyja Futó János geológus (középen, hátizsákkal)

Fotó: FMH-archív (VV)

Amint megtudtuk: a pályázat nyomán a további útvonalak kialakításával, a tájékoztató és információs táblák tartalmi összeállításával és kihelyezésével megvalósul a tanösvény és a kőpark geoturisztikai fejlesztése. Mindez hozzájárul a település turisztikai fejlesztéséhez is.

– A tanösvény kiinduló pontja a falu központja, ahol távolsági buszmegálló, valamint kerékpáros pihenőhely is található – mondta el Borján Péter polgármester. – Gondolva arra, hogy nem mindenki szeretné, vagy tudja a teljes turista útvonalat bejárni, ezért a tanösvény és a Panoráma pihenőpark közelében parkolókat alakítanak ki, valamint megépülnek a turistákat kiszolgáló vizesblokkok, vízvételi lehetőséggel, illetve beszerzésre kerülnek kültéri padok, asztalok, szelektív hulladékgyűjtők.

– A projekt célja, hogy megkezdődjön a falunk turisztikai fejlesztése, és ezáltal be tudjunk kapcsolódni a desztináció idegenforgalmi hálózatába – folytatta a faluvezető. – Biztosítani szeretnénk a településünkre látogatók számára, hogy távozás után elégedettnek érezzék magukat, ajánlják turisztikai szolgáltatásunkat, és szájhagyomány útján is minél több érdeklődőt csábítsunk Kőszárhegyre.

A fejlesztés megvalósítása során közvetlen célként jelölték meg a természeti értékek megvédését, valamint bemutatását olyan módon, hogy még a Balatonra (adott esetben a fővárosból) haladó turisták szemléletét is formálják.

A projekt befejezési határideje 2025. augusztus vége.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában