Felújítás alatt

2023.10.20. 19:00

Energetikai megújulás előtt a Vízügy fehérvári épülete

Közel félmilliárd forint értékű energetikai felújítás egyik eleme a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság székesfehérvári épületén zajló munkafolyamat. Jelenleg a lapostető felújítása van folyamatban.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A Közép-dunántúli  Vízügyi  Igazgatóság három irodaépületének energetikai korszerűsítésére   kerül sor egy pályázatnak köszönhetően. A feol.hu kérdésére a székesfehérvári  igazgatóságon elmondták: a fehérvári központ mellett a veszprémi szakaszmérnökségi épület és a Balatoni Vízügyi Kirendeltség siófoki épülete is megújul. A  projekt  teljes költsége a három irodaépületet illetően közel 436 és fél milliárd forint, melyből majd 337 millió forint a kapott támogatás.
Székesfehérváron, a Balatoni úti  központi  irodaépület esetében a lapostető felújítása van folyamatban, tudtuk meg, ahogy azt is: a  projekt  eredményeként kedvezőbbek lesznek az épületek energetikai paraméterei, javul az energiafelhasználás hatékonysága, ezáltal csökken az üzemeltetési költség.
A  pályázat benyújtásához szükséges építészeti, épületgépészeti és villamos tervek  még 2021  őszén  készültek  el,  a nyertes pályázatot követő munkálatok - Veszprém és Siófok után - a székesfehérvári  épület  esetében  2023 szeptemberében kezdődtek és várhatóan október végéig elkészülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában