Fejér évfordulós emlékei

2023.10.28. 19:00

Évek óta egy pincében lakott a csóri remete

Horváth-Buthy Lilla

Fotó: Illusztráció/unsplash

A pincéből a hajléktalanszállóra került 

Riportot közölt a hírlap 2003-ban egy hetvenegy esztendős férfiről, aki túl egy komoly agyvérzésen, évek óta egy pincében lakott. A cikk után jobb fordulatot vett az élete, ugyanis a kríziskezelő központ munkatársai felkeresték, s felkarolták. Előtte az "irodában" ígérték neki, intézik az öregek otthonát, de elmondása szerint hiába várt...  "A csóri remete, ahogyan a Hadi úton járó katonák elnevezték őt, az egyik büfében tartotta élelmét. A tulajdonosok jóindulatának köszönhetően ott szokott egy-egy pohárka ital mellett üldögélni, melegedni, beszélgetni. Mi is innen indultunk, amikor kint jártunk nála, és innen indultak a székesfehérvári kríziskezelő központ szociális munkásai is, akik - miután a lapból tudomást szereztek róla - azonnal igyekeztek megkeresni az idős embert, hogy segítsenek rajta. Élelmet, meleg ruhát is vittek magukkal Csórra, s bár előszörre nem találták, második alkalommal beszéltek János bácsival, aki azóta már be is költözött a hajléktalanszállóra, ahol jól érzi magát, s várja a szociális otthoni elhelyezést." 

Visszalapoztunk az említett riporthoz is, melyben János bácsi azt nyilatkozta, boldogan költözne szociális otthonba, ha valaki segítene neki, bár ő még segélyt sem kért soha. Az újságíró épp főzelékfőzés közben faggatta a "remetét", aki elmondta: "A vizet lentről hordom a faluból, mindennap négy litert, ezzel töltöm fel a tartalékot, vigyázok arra, hogy az mindig legyen, tíz liter elég egy embernek, nem? Gyertyám van, de korán fekszem, ne kelljen sokat használni. A teatűzhelyen főzök, azzal fűtök is, úgy adja a meleget, hogy melegebb van, mint akárhol. Ide szoktak jönni a szomszédok is, ha nagyon hideg van - azért beengedem őket..." 

Ki hinné, hogy az út melletti bokrok mögött egy ember lakik... 
Fotó: Hírlap

Meghalt egy kerékpáros

"Tegnap este, háromnegyed hét körül halálos közlekedési baleset történt a 81 -es út bodajki kereszteződésénél. R. Szabó Ágnes sajtóreferens információi szerint személyautó gázolt egy kerékpárost. A 48 éves férfi sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleseti helyszínelés lapzártakor még tartott. A baleset körülményeinek tisztázására megkezdődött a rendőrségi vizsgálat."  - írta a lap ugyanebben a lapszámban, ezen a napon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában