Vármegyei támogatás

2023.10.07. 17:00

Jelentős fejlesztések előtt áll Iváncsa

A Fejér Vármegyei Önkormányzattal kötött támogatási megállapodásnak köszönhetően újabb jelentős fejlesztések valósulhatnak meg Iváncsán – jelentette be a település közösségi felületén a falu polgármestere.

Héjj Vivien

A megállapodás megkötésének pillanatai - Molnár Krisztián (b), a Fejér Vármegyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke, Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere és Mészáros Lajos országgyűlési képviselő

Forrás: Iváncsa Községi Önkormányzat

A bejegyzésből kiderül, az önkormányzat működési költségeire biztosított 78 millió forintos támogatási összeg mellett a mintegy 426 millió forintos fejlesztésre fordítható forrás felhasználásával aszfaltburkolatot kap a Szövetkezeti köz, a Kandó Kálmán utca, a Jókai, a József Attila utca, valamint a Jókai körút és a József Attila köz, továbbá a Szövetkezeti közben, a Rákóczi és a Pajorhegy utcákban a járdák felújítására is sor kerül.

Molnár Tibor polgármester tájékoztatása szerint mindezeken túl teljes egészében megújulhat az óvoda udvari játszótere és az iskola technika terme, valamint utóbbi intézmény tankonyhával és kerámiaégető kemencével is gazdagodik.

– A hamarosan induló településközpont zöldterületeinek pályázatához szükséges önrész teljes összege, valamint a Hunyadi utca bejövő szakaszán és a központban elhelyezendő traffiboxok felszerelésének és azok kameráinak költsége is biztosított számunkra – tette hozzá a településvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában