Új utakat teremtettek

2023.12.15. 16:30

A Bóka együttessel gyújtották meg a második gyertyát az Ezredéves Iskolában Székesfehérváron

Székesfehérvár Advent második gyertyáját az Arany János EGYMI Ezredéves tagintézményében is meggyújtották a héten, a mézeskalácsból készített adventi koszorún. Ez a nap egyben egy nagy meglepetést is tartogatott a gyerekek, tanulók számára.

Palocsai Jenő

A zenekarnak és a közönségnek is különleges élményt adott az adventi előadás

Fotó: Belley Szilvia

A Hunyadi Mátyás Technikum tanulóit, illetve a Bóka együttest látta a vendégül az Ezredéves Iskola. A Makai László Zsolt vezetésével érkező vendégek karácsonyi dallamokkal teremtettek egyedi és különleges hangulatot az iskola falain belül.

–Az együttes tagjai empátiával szeretettel fordultak a gyerekek, tanulók felé, együtt hangolódtak a karácsonyra a dallam segítségével és jelenlétükkel is színesítették a halmozottan sérült, értelmileg akadályozott tanulók mindennapjait–mondta Nyiriné Godó Andrea az Ezredéves Iskola tagintézményvezetője.

Fotó: Belley Szilvia

A színvonalas előadás során felcsendültek ismert és a gyerekek számára még ismeretlen, nyelvezetében, hangzásában különleges dalok is, melyek a kicsiknek és a nagyobbnak egyaránt nagy élményt jelentettek.

–Új hangszerekkel is megismerkedhettek és persze együtt tapsoltak és énekeltek a zenekar tagjaival. A koncert végeztével az előadók és a közönség tagjai is különleges élménnyel gazdagodtak és ez a program újabb bizonyítéka lett annak, hogy a zene új utakat teremt, és hogy a dallamokat megszólaltatva mindannyian ugyanúgy magunknak érezzük az advent üzenetét–fogalmazott az intézményvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában