Lelket öntöttek a dolgozókba

2023.12.22. 07:00

A gyógyítóknak tartottak áhitatot a Szent György Kórház kápolnájában Székesfehérváron

Tornyai Gábor plébános és Ludvigné Izsay Szilvia kórházlelkész is Lukács evangéliumából idézett azon az áhítaton, mely kifejezetten a kórházban dolgozók lelki támogatására tartottak a hotel épület földszintjén kialakított kápolnában. Nem csak ima, ének is segítette a lelki töltekezést, a kórházi kórusnak köszönhetően.

Palocsai Jenő

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az egészségügy az a terület, ahol sosincs megállás, ahol nincs vasárnap és nincs ünnepnap, de még karácsony sem, csak folyamatos, lelkileg és fizikailag is emberpróbáló munka, ami sosem ér véget. Míg mások vásárolnak szeretteiknek, lakást, udvart, házat díszítenek, addig a kórházi dolgozók gyógyítanak, ápolnak, műtenek, egymást váltva, nap, mint nap. 

Hogy lelket öntsenek a dolgozókba, egy pap és egy lelkész állt a megjelentek elé, de mielőtt megosztották volna gondolataikat, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Kórusa énekelt, Tóka Szabolcs vezényletével és zenei kíséretével. 

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Tornyai Gábor, Öreghegy plébánosa Lukács evangéliumából idézett egy számára kedves részt, majd elmondta: 

–A karácsony lényege nem abban áll, hogy ki mekkora ajándékot ad a másiknak, hogy ki milyen különleges dologgal készült, hanem hogyan tudok jelen lenni a másik számára, megajándékozni örömmel, szeretettel, ami által mind a két fél gazdagodik és ez független a dátumtól. Ha az év bármelyik napján, pillanatában ezt megéljük, akkor karácsony van, és ez egy csoda. A csoda pedig nem más, mint a nem hétköznapi megjelenése a hétköznapiban– 

Szent Lukács szavaival folytatta az áhítatot Ludvigné Izsay Szilvia is. A kórház református lelkésze párhuzamot vont az éjszakás dolgozók és a Jézus születésének hírére útnak induló pásztorok között. 

–Megjelent az angyal és mennyei seregek sokasága. A pásztorok éjszakás műszakban voltak és fáradtak, büdösek, és mégis elmentek a kis Jézus hoz. Nem vitték ajándékot. Nem voltak felkészülve. És ti fel vagytok e készülve? Nem baj, ha nem, akárhogy is lesztek, Jézus Krisztus ott lesz és fel lesz készülve rátok. A ti ünnepetekre. Azt mondta akkor az angyal: Ne féljetek! Hangzott az egyetlen parancs, de ez egyben egy tanács az Úrtól, hogy tedd le minden félelmed! Szabad vagy az öröm befogadására, a félelem letételére. Ez lesz számotokra a jel. Mindenkinek más a jel, a pásztoroknak a jászol, a napkeleti bölcsek számára a csillagok. A pásztorok már akkor tudták mit jelent a jászolban lenni. Aki ott van, az a lény az nem csak tökéletes és nem csak védett, de fel is lesz áldozva, és Jézus befeküdt helyettünk oda–fogalmazott Ludvigné Izsay Szilvia. 

Az énekek és a közös áhítat után közös imával fordultak az ég felé, majd a gyógyítók visszatértek a betegágyakhoz, az önként vállalt munkához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában