Csodát alkottak

2023.12.11. 11:30

Elkészült Alsószentiván karácsonyfája

Kicsi a bors, de erős – szokták mondani, ez bizony a megye déli részén fekvő településre is igaz. Ahogy arról az Alsószentiván Községért Egyesület örömmel tájékoztatott, felállították és feldíszítették a falu és talán a megye egyik leghangulatosabb karácsonyfáját.

Kecskés Zoltán

„Jaj, de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya..."

Fotó: Egyesület

Fejér hatodik legkisebb települése ismét kitett magáért. A szentiváni lakók ismét közösen élik át a karácsonyig tartó meghitt ünnepi várakozást az előkészületektől kedve. Ahogy a képek is jól mutatják, nem lehet betelni a karácsonyfa látványával!

– A hatalmas fenyőt idén Lukács Erzsébet ajánlotta fel, köszönjük! – kezdi a helyi egyesület beszámolóját, majd a köszönet hangján folytatta – Egyesületünk köszönetet mond a fa kivágásában, szállításában, díszítésében nyújtott segítségükért Imre Husvéth polgármester úrnak, Szabó Lászlónak, László Siposnak, Segesdi Józsefnek, Katona Györgynek, Botos Józsefnek, Márkli Ákosnak, Czebe Rolandnak, Juhász Dánielnek, Ferenc Madarasinek, Nagy Ferencnek és a részt vevő tagjainak. Kívánjuk, hogy emelje az ünnep fényét és díszítse a falut mindannyiunk örömére! 
 

A szentiváni lakók ismét közösen élik át a karácsonyig tartó meghitt ünnepi várakozást. 
Fotó: Egyesület

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában