Hagyományokhoz hűen

2024.01.20. 15:30

Szent Sebestyén napja a Felsővárosban (videó, galéria)

Székesfehérvár hagyományos fogadalmi miséjét tartották szombaton délelőtt a Szent Sebestyén-templomban, amelyet Spányi Antal megyés püspök celebrált. Az érkezőket a Primavera Kórus köszöntötte, a fogadalmi misét követően pedig - a hagyományokhoz hűen - a Fehérvári Polgárok Egyesülete fánkkal és teával vendégelte meg a búcsú résztvevőit.

Feol.hu

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

1739-ben a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték a szent közbenjárásával Istent, hogy szabadítsa meg őket a halálos pestisjárványtól. Imáik meghallgatásra találtak, a város szerencsésen megmenekült, lakói hálából örök időkre szóló fogadalmat tettek, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek – erre a fogadalomra emlékezik Fehérvár minden esztendőben január 20-án.

A Szent Sebestyén-napi misén idén is megtelt a felsővárosi templom, ahova a város minden részéről érkeztek a hívek, hogy kövessék a 285 éves hagyományt. A misén ott volt Vargha Tamás, Fehérvár országgyűlési képviselője, a város polgármestere, Cser-Palkovics András és több önkormányzati képviselő is. - tájékoztat az ÖKK. 

Az igazi kincsek világa nem a földi javakban van – mondta a szentmise előtti köszöntőjében Felsőváros plébánosa, Nyárai-Horváth István atya.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap


Minden templomnak megvan a maga védőszentje, és ünnepét mint búcsút üljük meg. Így van ez a legkisebb falvakban és a nagy ranggal bíró bazilikákban is. A Felsővárosban Szent Sebestyén ünnepén jöttünk össze, hiszen a templomot az ő tiszteletére építették és tisztelete volt az, ami megragadta akkoriban az embereket – mondta Spányi Antal megyés püspök. Emlékeztetett arra, hogy a 18. században úgy tekintettek Szent Sebestyénre, hogy különösen hatékonyan jár közbe az égben a földi dolgokért és segít. „Akkoriban az embereknek itt szükségük volt erre a hatásos közreműködésre, hiszen egy szörnyű járvány pusztított és fenyegette az életüket. Mindenhol kerestek segítséget, gyógyulást és oltalmat, majd fohászkodtak, kérték Szent Sebestyénnek is a közbenjárását, és megfogadták, ha megsegíti őket, hogy megmeneküljenek a halálos vésztől, akkor templomot építenek az ő dicsőségére. 285 éve nem ennek a fogadalomnak teszünk eleget és ahogy elődeink, úgy mi is megtartjuk Szent Sebestyén ünnepét, amiben segít bennünket a Primavera kórus.”

Spányi Antal kiemelte, hogy a felsővárosi iskolások körülölelték a templomot, ami segít megőrizni a hagyományt a jövőnek. „A gyökeret éltetni kell, a megtapasztalt valóságot a szívünkben hordozni és az utánunk jövőknek tovább kell adni.”

„Nem az a kérdés, hogy a világ mit tud nekem nyújtani, hanem az, hogy Isten mit vár tőlem? Lehet, hogy nehezet és sokat, de az biztos, hogy vannak előttünk példaképek, akik mutatják, hogy lehetséges, és Isten kegyelme erőt ad, hogy ne a magam gyengeségét szemléljem, hanem önmagamat adva, oda tudjam magam adni.” Mint mondta, ha felelősek vagyunk egymásért, a gyökereink átadásáért, akkor felelősek vagyunk azért, amiben nevelkedtünk és amit ránk hagytak.

„Felelősek vagyunk, hogy mire neveljük a családunkat, hogy milyen példát mutatunk, miért imádkozunk és hogy merünk kiállni belső meggyőződésünkért és igazunkért. A mai ünnep pedig nem csak egy szép nap, amikor megtöltjük a templomot és a templom előtt elfogadjuk a finom falatokat és a meleg kortyokat. Küldetést vállalunk és feladatot kapunk, ami nem választható, és Szent Sebestyénhez hasonlóan mi sem elégszünk meg azzal, amit ez a világ kíván, hanem felelősséget vállalunk azért, hogy amit mi kaptunk eleinktől, azt mi is továbbadjuk.”

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A mise után az esemény résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal vendégelte meg a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a templom előtti téren. - olvasható az ÖKK közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában