Jó reggelt, Fejér vármegye!

Nézte az üres székét, s összeszorult a szíve. Még nem ment el, de tudta, hogy ez a látvány fogadja majd nap mint nap. Nem szerette a változásokat, pedig megtanulta már, hogy csak a változás állandó. A közhelyként "hozzá vágott" mondatok, csak úgy pattantak le a szíve köré húzott pajzsról, amit a múlt sebeiből épített fel. Kevesen értették meg a fájdalmát, de kevesen is tudták mit is jelent számára valójában a fiú. Hiszen csak miatta látta színesnek az olykor szürke és nehéz hétköznapokat, s amikor szó szerint karnyújtásnyira volt tőle a nyugalom, fogalma sem volt hol leli ezt meg később, a nehezebb napokon. Mantrázta magában ő is a közhelyeket, hogy ettől nincs vége, hogy idővel jobb lesz, de az üres szék okozta űrt a szívében nem tudta semmi betölteni...