Megindult a víz a bypass csatornán keresztül

2024.03.21. 14:43

Májusban akár 160 centis lehet a Velencei-tó szintje

Molnár Krisztián, a vármegye közgyűlésének elnöke csütörtökön közösségi oldalán jelentette be, hogy újabb, ezúttal 2,5 millió köbméternyi víz kerül a Velencei-tóba, amely becslések szerint további 11 centiméteres vízszint emelkedést jelent.

Tihanyi Tamás

Korábban szerették volna megnyitni a csatornát, de rövidesen így is megmutatkozik a beavatkozás jótékony hatása

Fotó: Molnár Krisztián közösségi oldala

A vármegye közgyűlésének elnöke a Zámolyi-víztározó teljes leengedésével kapcsolatos munkálatokat, a próbaeresztés megkezdését a helyszínen Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel, Csonki Istvánnal, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójával és Buda Attilával, a Vértesaljai Horgász Egyesület elnökével együtt tekintette meg. Az elképzelés az, hogy néhány hét alatt a tározó vizét az új, úgynevezett „bypass” csatornán keresztül a Velencei-tóba vezessék, amelynek köszönhetően legkésőbb másfél hónap alatt további 11 centimétert emelkedik annak vízszintje. Molnár Krisztinán bejegyzésében megjegyezte: előbb szerették volna indítani ezt a munkát, de az új csatorna engedélyének „folyamatos, szándékos, obstrukciós jellegű fellebbezésével” késleltették a művelet megindítását. Jó hír, hogy – a Pátkai-víztározót is kezelő Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségével együttműködve – megkezdődik a tervezése egy új, állandó jellegű, a tározótól függetlenül működő, mintegy 50-100 hektáros horgásztó kialakításának a Rovákja-patak torkolatánál.

Molnár Krisztián, Csonki István és Tessely Zoltán a helyszínen
Fotó: Molnár Krisztián közösségi oldala

A Velencei-tó vízmércéje csütörtökön délután 140 centimétert mutatott, ezt az üdülőszezon kezdetéig 160 centiméterig szeretnék megnövelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában