Nem tudtak azonosulni a hívők a tehénkolomp hangú haranggal Kincsesbányán

– Egy nemrégiben, a hírlapban megjelent írás komoly lavinát indított el Kincsesbánya lakosai körében, és egymást váltották a csalódottság, az elkeseredettség, a düh, a kilátástalanság és az elszánt tettrekészség érzelmi kitörései. Emiatt lakossági fórum, aláírásgyűjtés szerveződik, és bár Kincsesbánya Önkormányzata évek óta küzd a temető-templom kérdéskörben, már-már szélmalomharcot vívva az ügyben, nem adhatjuk fel – mondta Murányi Marianna.

Új temetőt nehéz nyitni

A polgármester a helyzettel kapcsolatban elmondta: – Kincsesbányán jelenleg nincs működő temető. Az önkormányzati feladatellátás érdekében a korábbi képviselő-testület is tett erőfeszítéseket a Rákhegyi lezárt temető visszaszerzése, újranyitása kapcsán, és a 2019-ben felállt új testület is elkötelezett ebben, az ügyben, de a lezárt sírkertért való küzdelmet feladtuk. A bauxitbánya a fehérvárcsurgói egyházközségnek adományozta a temetőterületnek, és a tulajdonos csupán a sírokkal borított ingatlanrészét szeretné térítésmentesen átadni, a felosztott földterület többi részét értékesíteni kívánják, mivel ezek az ingatlanok- álláspontjuk szerint- sokféle hasznosítási lehetőséggel rendelkeznek, könnyen közművesíthetők, szilárd burkolatú útról megközelíthetők, több milliós nagyságrendű értéket képviselnek. Terület nélkül, amely szükséges az építmények és parkolás szempontjából is, nincs értelme átvennünk ezt a sírkertet. A terület kaszálását, a sírok gondozását eddig is az itteni lakosok végezték, ezután sem fogjuk hagyni, hogy az enyészetté váljon őseink emlékhelye – hangsúlyozta Murányi Marianna.

A község másik területén szeretnének új temetőt létesíteni, és bár a településen érvényes vízbázisvédelmi rendelkezések nem teszik lehetővé a koporsós temetkezést, azonban egy urnaliget kialakítása megfelelne a többségi igényeknek és a szabályozásoknak. A másik gond, a források lehívása, ugyanis már működő temető fejlesztésére rendszeresen van pályázat, de új létesítésére egy sem. Mindenesetre a kincsesiek bíznak abban, hogy a saját földbe temetkezés igényének szava eljut a döntéshozókhoz.

Amikor megvették volna, nem volt eladó

A Szent-Borbála kápolnában véget ért a liturgia, és az épület hasznosításáról még nem tudni semmit. – A régi napközi otthonunkat 1996-ban az akkori önkormányzat eladta az a Székesfehérvári Egyházmegyének. Imaterem működött az épületben, melynek állaga az évek során fokozatosan romlott. Az egyházadót folyamatosan fizető, vallásukat gyakorló idős hívők száma fogyatkozott, a fiatalokat pedig erőnek erejével sem lehetett volna bekényszeríteni egy ilyen állapotú épületbe. Egy 2021-ben-ben kiírt pályázat kapcsán az önkormányzat szerette volna visszavásárolni ezt a központi fekvésű, óvodához, iskolához közeli, az ünnepségek helyszínéül szolgáló kopjafa szomszédságában álló épületet és a továbbiakban forrást keresni a megmentésére. Akkor még nem állt az egyház szándékában az értékesítés. – mondta a településvezető.

Az összedőlő harangláb alól sikeresen megmentették a harangot. Nagyon szép templomterveket készíttettek az évek során, ám a nagy templomfelújítások közepette egy új építésére szintén nem volt pályázati lehetőség.

– Pedig kereszteltetjük a gyermekeinket, tartunk egyházi esküvőket, ismerjük a Miatyánkot és mi megelégednénk egy kis kápolnával is, de nincsenek rá anyagi forrásaink, önerőből pedig nem megy. Addig is, míg majd a sírjaink saját földünkben domborulhatnak és a mi szeretteinkért szól majd a régi-régi, 1700-as évekből származó harangunk a leendő kincsesbányai toronyban, vagy akár egy harangláb ölelésében, bízunk az állami vagy egyházi segítségben és imádkozunk, ha más nem, hát az erdő csendjében, mert Isten mindenütt ugyanaz – bizakodott a polgármester.

Az erdőben előbb megtalálják az Urat

A természetben zajló imádkozás a lakosok körében is felmerült, mint lehetőség.

– A Szent Borbála kápolna, a kincsesiek szemében csak a volt napközi. Úgy tudom, még a rendszerváltás idején adta el az önkormányzat a katolikus egyháznak, és az egyik akkori képviselő közbenjárására öntöttek egy alumínium harangot, ami később ez az imatermet, raktárt, táborhelyet és még ki tudja milyen egyéb funkciókat magába foglaló épület udvarára került. Közel lakom ehhez a helyhez, így mindig hallottam a harangnak misére hívó hangját, ami olyan volt, mint a tehénkolomp. Nem tudott igazán megszólítani, inkább otthon, a szobámban, vagy a közeli erdőben az Isten szabad ege alatt imádkozom azóta is. A Magyar Nemzet egyik publicisztikájában olvastam, hogy minden településnek olyan a lelke, amilyen a harangjának a szava. Nem csoda hát, hogy az itteni lakosok sem a napköziből lett imateremmel, sem a tehénkolomp hangú haranggal nem tudtak azonosulni–mondta el határozott véleményét Szolga Ferencné.

Tőle tudjuk, hogy a felső-kincsesi szőlősgazdák által a 18-században öntett harangnak az elbeszélések szerint olyan hangja van, hogy a jeget hozó esőfelhőket is szétoszlatja.

Átmeneti szállás csupán a lakóhely

– Ez a harang már sok-sok év óta az önkormányzat irattárában porosodik. Azt gondolom, a mi lelkünk igazi hangja be van zárva az adathalmok közé ezzel a haranggal, amit eddig sem az egyház, sem az állam nem tartott kiszabadításra érdemesnek. Most legalább eljött a színvallás ideje, és nem reménykedünk tovább. Szép dolog, hogy Csurgóra és Bodajkra irányítják a híveket, de azok, akik oda járnak majd, soha nem fognak a kincsebányaikkal lelki közösséget alkotni. Meg vagyunk fosztva attól a lehetőségtől, hogy együtt örüljünk a születéseknek, az esküvőknek, hogy közösen tudjunk elbúcsúzni az eltávozottainktól, és hogy együtt ünnepelhessük az élet minden nagy fordulóját. Elveszik tőlünk azt a lehetőséget, hogy igazi lelki közösséggé kovácsolódjunk – sorolta a sérelmeket Szolga Ferencné, aki közel állt a bányához, így azt is tudta, mit is tettek a helyiek mások boldogulásáért.

– A legtöbben szeretnénk abban a földben nyugodni, ahol leéltük életünk nagy részét. Biztos vagyok benne, hogy az itt élő emberek sokkal többet raktak a közös kosárba, mint amit eddig kivettek belőle. A mieink évtizedekig húzták az igát a föld alatt, volt, aki életét vesztette a bányában. Itt élünk most mi, utódok, és arra vagyunk továbbra is kárhoztatva, hogy a lakóhelyünk csak átmeneti szállás legyen – foglalta össze a lényeget az elkeseredett lakos, aki szerint nem maradt már más a kincsesieknek, csak, hogy segíts magadon, megsegít az Isten is.