2024.03.07. 19:35
Új utcanévtáblákkal gazdagodott Szedreskert is
Az elmúlt időszakban 25 új utcatáblával gazdagodott Szigli István, önkormányzati képviselő kerülete, eleget téve ezzel az ott élők jelzésének.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Feketehegy-Szárazrét mellett a szedreskerti rész is új, kulturált két-, vagy többoldalú utcatáblákat kapott. A városrészért felelős önkormányzati képviselő, Szigli István az erről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: 15 évvel ezelőtt Feketehegy-Szárazréten helyeztek ki először utcajelző táblákat, amelyeknek a kihordási ideje – ekkora idő távlatában – lejárt. Így azok cseréjét követően a szintén hozzá tartozó szedreskerti rész jött, amivel már időközben végeztek is. Az utcatáblák cseréjét vezető Bakró-Nagy Tamás arról tájékoztatott minket, hogy az utolsó tábla is a helyére került. Mindezek költsége a képviselői keretből került finanszírozásra és közel 2,6 millió forintot ölelt fel.
A tájékoztató végén Szigli István hozzátette a közeljövőben szeretné, ha több városrészt jelző tábla is kikerülne, illetve a szedreskerti rész is kapna külön táblát.
Az utcatáblákon túl egyébként a közintézmények is kaptak jelölő táblákat.