Szemléletformáló program

2024.05.08. 20:00

A Braille-írást és olvasást mutatták be a Tolnai Utcai Tagkönyvtárban

Az esélyegyenlőség napja alkalmából tartott szemléletformáló programot a LÁRKE a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai Utcai Tagkönyvtárában május 8-án, szerdán.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A program során bemutatták többek között a Braille-írást és olvasást, valamint olyan játékokat, amelyeket látók és nem látók egyaránt tudnak játszani, akár egymással is. Így került elő a Rubik-kocka, a Domino, a Scrabble és a Ki nevet a végén? társasjáték is. Németh Éva, a LÁRKE elnöke a bemutatón elmondta a Braille-írás a látássérült emberek írásrendszere, technikájának elsajátításával a látássérültek megkönnyítik a mindennapjaikat, még a mai modern technológiák mellett is. Neki személy szerint 10 hónapjába telt, hogy megtanulja a Braille-írást és olvasást, de valakinek ez gyorsabban és lassabban is mehet. Minden attól függ – mondta –, hogy az egyén mennyire nyitott ennek megtanulására. Na de akkor mi is az a Braille-írás és hogyan lehet elsajátítani?

Hat pont konstellációjától függ, hogy az ábécé mely betűjéről van szó
Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az elnök úgy fogalmazott, hogy hat pont konstellációjától függ, hogy éppen melyik betűt írják le. Akárcsak egy dobókocka oldalán, itt is fontos szerepük van a pontok számának és elhelyezkedésének, ez dönti el ugyanis, hogy az ábécé mely betűjéről van szó. Ha az alapok megvannak akkor jöhet a betűk papírra vetése, ez többféleképpen is kivitelezhető: Braille írógéppel vagy táblával. Majd, ha ez is kész már csak az olvasás, azaz a tapintás van hátra.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Németh Éva hozzátette a Braille-írás elsajátításával még közelebb kerülhetnek a látássérültek ahhoz az életszínvonalhoz, amit a látók élnek. Ha ehhez pedig kimozdulás, programok és találkozók is társulnak akkor pedig szinte ugyanolyan életet élhetnek.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában