Júniusi választások

2024.05.18. 11:30

A dunaújvárosi szavazólapokat már lehet nyomtatni

A Helyi Választási Bizottság (HVB) a május 14-i ülésén jóváhagyta a szavazólapok adattartalmát, amelyek a döntés alapján már nyomtathatók.

Ahogy már korábban is írtuk, május 6-án járt le a jelöltállítási határidő, eddig gyűjthették a választópolgárok támogatói ajánlását azok, akik indulni kívánnak a június 9-i választáson. Dunaújvárosban összesen két polgármesterjelöltet és harmincegy képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba a települési önkormányzati választásra (a tíz egyéni választókerület mindegyikében három politikai szervezet indít jelölteket, a 8-as körzetben lesz egy független jelölt is).

 

A HVB már kisorolta azt is, hogy a szavazólapokon milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek (egy urnából húzták ki a jelöltek neveit tartalmazó borítékokat, a kihúzás sorrendje adta a szavazólapi sorrendet is). A május 14-i ülésen azt hagyták jóvá, hogy miként néznek majd ki a szavazólapok, milyen adatokat tartalmaz, vagyis ők mondták ki a végszót a nyomtathatóságra.

 

A települési önkormányzati választás szavazólapjain kívül jóváhagyták a nemzetiségi önkormányzati választásokra vonatkozó szavazólapokat is. Ez egyébként abban különbözik az önkormányzati voksolástól, hogy itt nemcsak egy személyre tehetik a voksukat az érintettek, hanem annyi személyre, ahány tagú lesz majd az adott nemzetiségi önkormányzat; például a szerb önkormányzati választáson öt jelölt indul, öten szerepelnek a szavazólapon, de közülük legfeljebb három jelöltre szavazhatnak.

Szerző: Molnár Emese / duol.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában