2024.05.10. 17:30
Harminc éves a fehérvári és a Schwäbisch Gmünd-i tűzoltók közötti együttműködés (galéria)
A székesfehérvári és Schwäbisch Gmünd-i tűzoltóközösségek közötti együttműködés harminc éve köttetett és az egyik legrégebbi és legaktívabb társadalmi kapcsolat azok között, melyek a két település testvérvárosi kapcsolatából fakadtak. A 30 éves jubileumi ünnepséget péntek délelőtt tartották a Városházán.
Többen emléktárgyakat vehettek át, bal szélen Jürgen Shabel
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az együttműködést 1994 májusában az akkori Székesfehérvári Önkormányzati és a Schwäbisch Gmünd-i Tűzoltóság kötötte, majd előbbi megszűnése után a Székesfehérvári Tűzoltóegyesület lett a Baden-Württemberg-i lánglovagok hivatalos partnere. – Az elmúlt harminc évben számos szakmai, később pedig baráti látogatás zajlott a két szervezet tagjai között. A hosszabb kint tartózkodások alkalmával mi is bekapcsolódtunk az ottani tűzoltók mindennapi munkájába és együtt vonultunk velük, ha kellett. És így volt ez fordítva is. A német testvérszervezet ugyanakkor tűzoltóautókkal és számos szakfelszereléssel támogatott minket az évek folyamán – mondta a több évtizedes együttműködés kapcsán Koppán Viktor, a Fehérvári Tűzoltóegyesület elnöke.
Harminc éves a fehérvári és a Schwäbisch Gmünd-i tűzoltók közötti együttműködés
Fotók: Nagy Norbert / FMHA Városháza Dísztermében többek között Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte az ünnepség résztvevőit, akitől Julius Mihm, Schwabisch Gmünd alpolgármestere vette át a szót az emelvényen. Mind a ketten kiemelték, a két tűzoltóegyesület közötti együttműködés a valóságban megélt Európa, egy mély, szakmai és baráti kapcsolat, mely több évtizede töretlenül tart. A fehérvári egyesület részéről Katzer László és Koppán Viktor idézte fel az elmúlt 30 év legfontosabb, legemlékezetesebb pillanatait, beszélt a fehérvári egyesület munkájáról és mondott köszönetet a Schwäbisch Gmünd-i tűzoltóktól az együttműködés során kapott szakmai és tárgyi segítségért.
Az elmúlt évtizedek áldozatos munkájáért és a kapcsolat ápolásáért többen is emléktárgyat vehettek át. Külön köszöntötték Jürgen Schabel, ma már nyugalmazott tűzoltómestert, aki a kezdetektől részt vett a közös munkában és pénteken éppen 80. alkalommal járt Székesfehérváron. – Nagyon kedves emberek élnek itt, bárhová is mentünk, mindenhol szívesen fogadtak. Három keresztgyerekem is lett Fehérváron, mindannyian tűzoltó-gyerekek, az elmúlt 30 év alatt, hiszen a szakmai kapcsolatok egy idő után baráti kapcsolatokká alakultak át. Az évtizedek során sok szakmai tapasztalatot és sok barátot szereztem, nagyon szeretem Székesfehérvárt és ezt az országot – foglalta össze röviden Jürgen Schabel.
A német tűzoltó-delegáció tagjai szombat délelőtt meglátogatják a dégi kastélyt, este pedig a Gánton megrendezendő tűzoltóbálon vesznek részt.