Fontos fejlesztés valósulhatott meg

2024.05.09. 17:30

Három utca kapott aszfaltburkolatot Ráckeresztúron

A települési fejlesztések sorában évek óta fontos helyet foglal el az útfelújítás kérdésköre Ráckeresztúron. E téren újabb fontos előrelépést tett a falu: három utca kapott aszfaltburkolatot, s a fejlesztések sora még nem ért véget.

Héjj Vivien

Az útátadón együtt ünnepeltek a falubeliek

Fotó: NAGY NORBERT

Örömteli eseményre gyűltek össze a falubeliek csütörtök kora délután, amikor hivatalosan is átadták a településen legutóbb megújult három utcát. A pályázati forrásból megvalósult fejlesztés részeként a Petőfi, a Széchenyi és a Gárdonyi utca kaphatott aszfaltburkolatot.

– Nekünk ez egy ünnepnap. Azt gondolom, megint egy óriási fejlesztést adhatunk át. Órási előrelépés és előrehaladás ez a falunak – hangsúlyozta az útátadón Ráckeresztúr polgármestere, Szentes-Mabda Katalin.

A projekt kapcsán Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, egy olyan hiánypótló fejlesztés valósult meg a településen, amelyre ténylegesen hatalmas lakossági igény volt.

– Mindig olyan fejlesztésekhez próbálunk forrást szerezni, aminél azt látjuk, hogy ténylegesen helyi igényeken alapulnak, és megfelelnek a helyiek elvárásainak. Nagyon örülünk annak, hogy ez a három utca ilyen fejlődésen ment keresztül. Ki kell emelnünk, hogy a település nemcsak belefért a költségvetési forrásba, hanem jelentős megtakarítást is eszközölt: a nagyságrendileg 145 millió forintos támogatásból annyi megtakarítás keletkezett a településen, hogy reményeink szerint az Eötvös utca egy részére és a Szent János tér kivitelezésére is tudunk forrásokat átcsoportosítani – sorolta a jövőbeni terveket Molnár Krisztián, s hozzátette: korábbi nyertes pályázatoknak köszönhetően a művelődési ház kialakítása és a térfigyelő kamerarendszer kiépítése is megvalósulhat hamarosan, legkésőbb 2026-ig.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A most lezárult beruházást az útfejlesztés harmadik állomásának nevezte Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, aki kifejtette: 2019-ben a Korniss István, az Arany János, a Petőfi Sándor és a Kocsy-Mayer Gyula utca felújításával indult a projekt, a zúzott köves felületek aszfaltborítást kaptak. Az akkori beruházás 1,5 kilométer út felújítását tette lehetővé mintegy 57 millió forintból. A második állomás 2022-ben volt, akkor egy 900 méter hosszú útszakasz újulhatott meg 22,5 millió forint Magyar Falu Program támogatásból és 11 millió forint saját erőből.

– Ráckeresztúron nagyon hosszú és szerteágazó az úthálózat. Elsőként a gerincútjait kell megújítani, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy jó léptékben haladhassunk előre – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában