készülnek a foltmunkák

2018.01.10. 09:30

Lassan húsz éve aktívak az iváncsai varrónők

A Szorgos Kezek Foltvarró Kör tevékenyen vág neki az évnek. Ahogyan vezetőjük, Marczinka Györgyné hangsúlyozta: „nem lazsálunk!”

R. Szolga Réka

dhdh

Míg a legtöbb helyen elfogynak a foltvarrásnak, a kézimunkának művelői az idősebb generációkkal, s a képességeket, titkokat aztán nem mindig sikerül továbbörökíteni, addig Iváncsán Marczinka Györgyné, „Marcsi” jóvoltából lassan két teljes évtizede aktív a Szorgos Kezek Foltvarró Kör. A mindig vidám, kedves és optimista vezető – bizonyára személyiségének köszönhetően – még a környező települések érdeklődőit is sikeresen csábította varrni. Mint mondta, az adonyi, sőt a pusztaszabolcsi lányok is részt vettek foglalkozásaikon, amíg helyben nem indult náluk hasonló kör.

Marczinka Györgyné, a vezető

- Lustálkodásra nincs idő, máris nekifogunk az idei munkáknak – tájékoztatott Marczinka Györgyné, miután kiderült, hogy az év első helyi foltvarró összejövetele éppen hétfőn zajlott. – Mivel nyolcvan-kilencven darab tárgyat kell elkészítenünk az elkövetkező időszakban, muszáj minél hamarabb nekilátni. A falunapokon kiállításokat rendezünk, de számos ajándékot adtunk és adunk az iváncsai szervezeteknek: díszpárnákat, foltvarrással készített szaloncukrokat. A bálokra is mindig szolgálunk tombolatárgyakkal. Szeptember első szombatján már hagyományszerűen zajlik nálunk egy nagyszabású foltvarró találkozó, amelyet mi szervezünk.

Az elmúlt közel húsz esztendő tapasztalatairól, fejlődéséről minden helyi lakos meggyőződhet, aki megtekinti a Szorgos Kezek Foltvarró Kör különleges darabjait. A vezető úgy vélte, ő erre a feladatra született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában