hatvan éves múltra tekint vissza

2019.04.13. 07:02

A jó öreg Diáknapok – A megmutatkozás lehetőségét teremtik meg a fiataloknak

A könnyűzene és a diákszínpad kategóriákkal pénteken elindult a 2019-es Fejér Megyei Diáknapok. A párját ritkító diákfesztivál hat évtizedes múltra integethet vissza.

Majer Tamás

Ebben az esztendőben 932 tehetséges diák nevezett a Fejér Megyei Diáknapokra 525 produkcióval, illetve alkotással. A könnyűzene és a diákszínpad kategória már pénteken elrajtolt. Ma jönnek a többiek is: a néptáncosok, a képzőművészeti kategóriák alkotói, a versmondók, a kórusok, a komolyzenészek… A legtöbb diákot a dunaújvárosi Széchenyi Gimnázium nevezte, utánuk a székesfehérvári Tóparti és Vasvári gimik következnek. A képen a Pannon Project a Pannon Oktatási Központból

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A megnyitón érdekes kérdést boncolgatott a házigazda Fehérvári Programszervező ügy vezető igazgatója, Juhász Zsófia. Hogyan tud évről évre megújulni a Diáknapok?

Nos, ezt a megújulást – ha ugyan tényleg szükséges – a színpadra lépő középiskolásoknak kell felmutatniuk. Biztosan sokan vannak, akik több éven át előadó-résztvevők. S az új tanév mindig új kilencedikeseket hoz, így mindig vannak debütáló diákok. A szervezők feladata megteremteni számukra a megmutatkozás lehetőségét.

Ebben az esztendőben 932 tehetséges diák nevezett a Fejér Megyei Diáknapokra 525 produkcióval, illetve alkotással. A könnyűzene és a diákszínpad kategória már pénteken elrajtolt. A képen a Pannon Project a Pannon Oktatási Központból
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A másik alapvető a színpadra lépők számára: a figyelem. Ezt bármelyikünk megadhatja nekik. Mészáros Attila alpolgármester éppen ezt emelte ki, érdemes ellátogatni a különböző kategóriák helyszíneire, s megnézni, meghallgatni, mit tudnak az ifjak!

Szombaton a Városházán vers- és prózamondókat, a Táncházban szólóénekeseket és kórusokat, a Művészetek Házában poprock énekeseket hallgathatunk. A Szent István Művelődési Házban lépnek föl a diákszínjátszók. A néptáncosok A Szabadművelődés Házában ropják, a komolyzenészek pedig a Hermann zenesuliban játszanak. A mindig látványos sótájm kategória fellépőit a plazában találhatjuk.

Szombaton 16 órakor a Művészetek Házában kiállítás nyílik a Diáknapokra benevezett vizuális, képzőművészeti alkotásokból. A gála vasárnap 14 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban.

Kicsit a Vörösmarty Színház is benne van a Diáknapokban. Három színművészük alkotja a diákszínpadosok zsűrijét: Krisztik Csaba, Kovács Tamás és Lábodi Ádám
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Fejér megye művészetre leginkább fogékony diákjainak java tehát a Diáknapokon tölti ezt a hétvégét. Suta, hogy éppen most zajlik a Művészeti Egyetemek Találkozója is a Vörösmarty Színházban. Talán, ha nem egy időben lenne a két fesztivál, a pályaválasztáshoz közel álló kamaszok jobban megmártózhatnának a színház kiváló rendezvényében.

Juhász Zsófia kérdésünkre elmondta, művelődésszervező kollégáit, a felkészítő tanárokat, s őt is érdekelné az egyetemisták találkozója, hogy lássák, merre halad a művészeti felsőoktatás, de az időpontok ütközése miatt erről lemaradnak. Félő, hogy sok diák és szülő is. A Diáknapok időpontját mindig jóelőre meg kell határozni, így történt ez ebben az iskolai évben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában