A moziba kerülnek a koronázó bazilika kövei

2020.08.18. 14:36

2,2 milliárd forintból folytatódnak az Árpád-ház Program székesfehérvári fejlesztései

Befejeződhet a székesfehérvári Köztársaság Mozi „kőtárrá” való átalakítása, és megvalósulhat az Aranybulla-emlékmű és környezete felújítása is. Lesz rá forrás, állami.

Majer Tamás

A Magyar Közlöny 191. száma tartalmazza a vonatkozó kormányhatározatot. A kormány döntése értelmében Székesfehérvár rendelkezésére áll – „a felmerülés ütemében” – egyfelől kicsit több mint másfél milliárd forint az Ideiglenes Bazilikatörténeti Kiállítótér és Látogatóközpont kivitelezési munkálataihoz. Ezt neveztük kőtárnak a bevezetőben. A Várkörúton lévő régi filmszínház, a Köztársaság Mozi őrzi majd a régi koronázó bazilika megmaradt köveit.

Sőt, nemcsak raktár lesz itt, de – mint nevében is benne van – turisztikai állomás, látogatóhely.

Ugyanazon kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy mintegy 650 millió forint jut a Csúcsos-hegyen lévő Aranybulla-emlékmű és környezete méltó helyreállítására.

A közel 2,2 milliárd forint a központi költségvetésből áramlik Székesfehérvárra, mindkét fejlesztés az Árpád-ház Program része.

Eddig a fikciót, ezentúl a fizikai valóságot szolgálja a mozi épülete
Fotó: FMH-archív (Pati-Nagy Bence)

Előzmények:

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-koztarsasag-mozi-latogathato-kotarra-alakul-2895217/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/csucsos-hegy-aranybulla-emlekmu-arpad-haz-program-2858689/#

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában